Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-10

Elnapolták az ötmilliárdos keresetet Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt működő választott bíróság mint végső döntnök nem hozott kedden ítéletet a csepeli szennyvíztisztító perében. A kivitelező francia konzorcium ötmilliárd forint „pótdíjat” követel a Fővárosi Önkormányzattól, arra hivatkozva, hogy a régészeti feltárások miatt késve tudta megkezdeni a kétszázmil­liárd forintos beruházást. Wertán Zsolt (KDNP) fővárosi képviselő a tárgyalás elnapolását kérte, mondván, a jogvitával összefüggésben is büntetőeljárások folynak. Wertán a fővárost képviselő ügyvéd, Molnár Judit ellen is feljelentést tett ügyvédi visszaélés gyanújával, mivel a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció képviselőinek álláspontja szerint az ügyvéd nem a főváros, hanem a kivitelező érdekei szerint járt el a jogvitában.

A választott bíróság a kérelmet elutasította. Az ügyben tegnap tanúkat hallgattak meg. „A főváros helyzete lényegesen romlott – mondta a tárgyaláson részt vevő képviselő –, mivel a perben a bizonyítási kényszer az ellenkereset miatt átszállt az önkormányzatra.” Wertán közölte: a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tárgyalja meg azt a keresetet, amelyet már korábban benyújtottak a bíróságra. Tegnap új időpontot nem jelölt ki az ügy döntőbírája.
Bán Károly

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont