Dániel állítja, hogy állon ütötték

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Wittner Mária: Nem hagyom magam, az ügyvéd „úr” ne játssza meg, hogy beteg

A Gyurcsány-imádó ügyvéd a mentőket is lefoglalta, pedig nem is volt szüksége különösebb ellátásra (Fotó: Hegedüs Róbert) Elmaradt a tegnapra kitűzött hivatalos meghallgatás Wittner Mária szabadságharcos és Dániel Péter között, mert egy összetűzésre hivatkozva az ügyvéd távozott az épületből. Dániel azt állítja, megütötte őt Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület elnöke. Az ügy előzménye, hogy öt motoros várakozott a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság folyosóján, s mint azt Mészáros Imre, a motoros csoport vezetője lapunknak elmondta, Dániel Péter megindult feléjük, fasisztának és neonácinak nevezte őket, majd indulatosan közeledni kezdett, ezért kénytelen volt „nyitott tenyérrel az állánál eltolni”. Dániel az incidens után rosszul lett, majd mentőorvos is megvizsgálta, s megállapította, nincs szüksége további ellátásra. Wittner Mária 1956-os halálraítélt úgy fogalmazott, ha „az ügyvéd úrnak volt bátorsága leprostizni, akkor most ne játssza meg, hogy beteg, s ha Dánielt többször viszi el a mentő, vagy akár az ördög a pokolba, akkor is pereskedni fogok vele”. Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 218

Hozzászólások:

Az ugyvédek példaképe,buszkesége ez a Peti manus!A Mazsiliszt kérjuk HATáROLODJON el tole,hisz az o fia borja!Nemjosolok de ugy látom még nagyon sokra viheti....Ugyvédi barom.....

Az ilyenek meg jó néhányan szégyen a zs1dóságra nézve.Mikor már magakörűl összemocskolt mindent már senki sem akar vele szóba állni ezért csinálja a felhajtás,és majd szalad kűlföldre mint ákosbácsi menedéket kérni.Itthon már a zs1dók sem beszélnek vele.

Álprobléma, figyelemelterelés és provokáció. Ezek valamire készülnek, jó lesz figyelni!

Amig ilyen ránézésre is elmeháborodott önös érdekű senkiházi agybeteg emberek Gyurcsány hívei, addyg nem kell félni tőlük!

A gój motorosok minek voltak ott? Balhézzanak máshol. Ez az egész csak jól jött ennek a prostizó zsiványnak. Majd intézzék el a dolgukat egymással, ha vége a pernek.

Orbán azt ígérte ,hogy a szélsőjobbosoknak ad egy pofont ,oszt haza zavarja őket.Ideje lenne most már valami lényegi dolgot is tenni,mert dúl az antiszemitizmus hazánkban,nem elég hogy kutyákat rúgnak fejbe,most már emberre is támadnak.

Yoda, először téged kellene jól pofán vágni, hogy helyrezökkenjen az agyad! Aztán meg ezt a dániel fiút! De őt sokkal jobban!

Simán hazudik a Dániel nevű moslék komcsi!

Dánielnek a Qurcsán a főnöke.Tanítja nekik a hazudozást és a provokálást.

Csaba bácsi!Milyen emberek azok akik munkaidőben odamennek a Bíróságra azért ,hogy belekössenek egy emberbe.?Nincs ezeknek az embereknek munkahelyük?
Addig amíg h.alálos áldozat nem lesz addig nem nyugszanak.Sokkal keményebb rendőri és törvényi fellépés kellene a szélsőjobbal szemben,mert nem tudják hogy hol tartanak.

11. Yoda ! Munkaidőben számíthatsz a zozi,kibutult,denincshol honfitársakra is.Azok is qurwára ráérnek nem dolgoznak komcsi-mozgalmárkodnak más pénzén.Éppen elmehettek volna ezt a mongolidióta Dánielt támogatni.

"Üsd, vágd, taposd ezeket a kommunista szenycsatorna patkányokat ahol éred !" Tökéletes mottó a mai hétre!Tartom magam hozzá.

Dániel elvtárs Mordecháj Anielewskinek képzeli magát, pedig csak egy gyáva féreg!

a komcsi wittner nyanyának kéne egy hatalmasat bemosni, haha.

Nem értem a cikk bevezetőjét.Dániel állitja hogy állon ütötték.Most tényleg állon ütötték vagy nem?Ugyanis ez a szöveg azt sugalja hogy tanu nem volt csak Dániel.Pontosabb tájékoztatást vár az egyszerü állampolgár is.

Na kellemes napot ....Denincsenhollopni te meg lassan elkésel a közmunkáról!Így hogy tudod megvenni a kellemes délutáni Technocol-rapidodat?

De hát Dániel tényleg beteg, elmebeteg. Pechjére többen is látták hogy mi történt és előbb-utóbb megszólalnak.

Úgy tűnik, mintha szándékos provokáció történt volna, hogy ettől kezdve az állítólagos *zásról éls "a * ügyvéd" megveretéséről szóljon a történet.----Én a gojmotorosnak hiszek.-------A bíróságokat berkamerázták, úgyhogy könnyen bizonyítható, hogy pontosan mi történt, ki mit mondott, tett. ---Feltéve, ha szándékosan olyan helyen provokált, ahova a kamerák nem látnak el.

A zs1dók már megint elérték,hogy rólluk legyen szó.Mindegy nekik még ha állon is csapják őket.

17. takacsferenc!---Dániel azt állítja, hogy állon ütötte a gojmotorosok vezetője.----A gojmotorosok vezetője azt állítja, hogy Dániel gyors léptekkel nyomult egész közel hozzá és közben ordítva kötözködött, ő pedig tenyérrel az állánál félretolta.---- Dániel ezt akarta. :D---A gojmotoros belemászott a csapdába.--- Jön a gojmotoros-Dániel per. Mostmár nem Wittner Mária meggyalázásáról, hanem az áldozat Dániel Péterről dog szólni a történet, akit le*ztak és megvertek a bíróságon.

7. Yoda!---- Ha úgy vesszük, Orbán ígérete beteljeseült. mivel a szélbal és széljobb egy és ugyanaz: a pofont (már, ha az volt egyáltalán, de kétlem), most megkapták.

a börtöntöltelék wittner megint keveri a szahart

Bizonyára, de az saját maga volt, ennyi beteg aggresszóval a beteg elkezdni saját magát is püfölni..

Ma, denincshol megint bizonyítja, hogy a hozzá és Dánielhez hasonló férgek hol állnak szellemileg és erkölcsileg. Szép brigád!

Nem elmebeteg ez hanem csak a fajtája,jellegzetességét gyakorolja,jó voltál Imi gratulálok,kár hogy nem a melletted álló gój csapta pofán,a rühes kajmánt.

a börtöntöltelék wittner fajtája megmutatta megint milyen erkölcsös

Miért? Wittner is z.sidó, mint Dániel? (Nem rokona ez a Rákosi-kor miniszterének, Dániel Zoltánnak? Tudjátok, aki ellen Virág et. íratta a bizonyítékokat).

Nagyon érzékeny WM, amikor őt éri megjegyzés, de amilyen kijelentéseket ő megenged magának, azt nem szégyelli.
A cikk röhejesen elfogultan közöl egy sima hírt, az ügyvéd Gyurcsány-imádó (hogy jön ez ide?), az asszony szabadságharcos, volt *ra ítélt (aki másból sem él, mint a régi(sajnálatos) kálváriájából.

Wittner Mária!...mi a foglalkozása?...szabadságharcos...meg kell szakadni... tud valaki ilyen állásról, mert én nem az bizos...viszont ez a gyülölködő kiválóan megél belőle!!

Ez egy sima hír...És tényleg! Kell ezzel a seg.gfej Dániellel foglalkozni? Na, pá!

Miért nem állítja le valaki ezt az idiótát? A mediának nyilván kell, mert eseményt jelent. De a Mazsihisz, meg az igazi *szervezetek szólhatnának neki: ne növelje az antiszemitizmust, ne provokáljon. Vagy ez a cél?

Emlékeztetőnek: Volt egy Szabó nevezetü Zs1do, aztán volt egy Dajana nevezetü Zs1do, aztán volt egy Kertész nevezetü Zs1do, aztán most itt van egy Dániel nevezetü Zs1do. Miért soroltam fel ezeket, természetesen voltak még, nem volt "holt idő"? Csak azért soroltam fel mert ezek mindannyian azt akarják bebizonyítani a világi társaignak, hogy Magyarországon tombol a fasizmus. Jól kitervelt forgatókönyvnek látszik ez az egész és jól fizető masináció. Eltüntek sorba mind, állítólag kivándoroltak, csak az a baj ebben, hogy hirdetik az irgalmatlan magyarországi Zs1do ellenes fasizmust és kivándorlásuk után tizszerannyian vándorolnak be!!! A kérdés még az, hogy minden hasonló megnyilvánuláson, hatalmas rendőri (nyomatéknak) kivonulás zajlik, miközben az ország városaiban, fiatal lányokat ölllnek meg "valakik". Az is megérne egy "érdeklődést", hogy ki pénzeli ezeket a "kihívó" Zs1dokat? Mert valamiből élnek is...

PS "börtöntöltelék" Nem szégyelli magát ezt leírni maga állat?

wittner lopásért ült a tömlöcben, hahaha.

... és amíg valaki megvetne a 34. beírásomért, tudatom, nem vagyok fajgyűlölő, hanem csak magyar vagyok a magyar hazámban és borzalmasan undoritónak tartom az efajta együttélési magatartást, mint amit most megjátszik a soron levő Dániel, Viselve az inge szebén egy nagyon fontos üzenetet. Egyszerüen, csak azt szeretném, hogy a komédiázók fejezzék be műveiket mert minden világos és kicsinyes amit művelnek. Kinőtte már Magyarország a kommunista féle procokációk korszakát és nagyon is sértő minden tisztességes magyar irányába.

Dániel egy elmebeteg,önszuggesztióval máris elhiszi amit hazudott.Vigyázni kell, mert az ilyen elme végül látható sebet szuggerál magára.Szerencse, hogy az orvos már igazolt.

Be kell perelni a trianon-vinnyogó gay majmot...

utána kell nézni, ki pénzeli a wittner-féle börtöntöltelékeket.

34. joember Van nektek egy rabbikos klein-zsidotok is....

Dániel állítja, hogy állon ütötték...Csak nem elég
erősen.Legalább rászámoltak volna!

azt nem lehet tudni, kinek a közbenjárására engedték ki a köztörvényes wittnert a fegyházból...

Ilyen szemét alakokat mint ez a mocskos ,jellemtelen Dani, örökre börtönbe kellene zárni ,hogy ne rombolhassa a közéletet.Sokkal többet érdemelne mint egy állon vágást, remélem megadják neki.

41. milla91. Dilibogyód is van??? De csodálatosan sikerült kiírnod a Zs1do szót, másoknak nem sikerül..."BENTRŐL" irsz?

Úgy gondolják hogy nekik mindent szabad. Náciznak antiznak hazudoznak, gyalázkodnak. Na kampósok ideje lenne megenni az utolsó flódnit, inni rá egy kis kosher keresztényvér maradékot,aztán irány az igéret földje.Teheránon keresztül. Ott a főtéren eljátszani egy kis klezmert, Nagy sikert fog aratni.

Az " ügyvéd úr" ritka egy görényember,a jelleméről
nem is beszélve.

vittner mint szabadsägharcos, nahiszen ! Az, hogy prosti volt-e azt nem tudom, de ki lehet vizsgälni, mint azt is, hogy ällon vägtäk a pasit vegy nem. Egy teny a goj csürhe valahogyan odakerült a birosäg ele, pedig nem volt elöre kiplakätolva a tärgyaläs. Velemenyem szerint ezeket a "szelid motorosokat" vagy vittner märianosztrai dömper bella, vagy a fityisz rendelte oda. Igy lätatlanban en az ügyvednek hiszek, mivel a csürhe mär värta ! wittner nem is oly regen azon elcelödött, hogy Horn Gyula keptelen megdögleni, nos most en is azt mondom, kedves märia, nem ohajtana mär tävozni ?

sürgősen utána kell nézni, ki pénzeli a wittner-féle börtöntöltelékeket.

Kedves joember, valóban ez a Szabó Albert és a Bácsfi Diana ehhez a Danihoz hasonlóan provokátorok voltak. (emlékezzetek: lendítsd a kezed Diana, biztatták a kicsi lányt az ujságírók s fényképezték a Diácskát). Szabó Albertről úgy tudom, hogy Izraelben él. Óvakodjunk a provokátoroktól.

Hir24-Rendőrségi védelmet kér Dániel Péter
A cikk alatt a hozzászólások között találtam egy Katalin nevű olvasó kommentjét.
Fordított sorrendben kb 5. hozzászólás.
"Sajnos, félre van vezetve az egész Nemzet! Ott voltam-láttam. Közelről. A motorosok bent voltak elég hátul, Dániel Péter berohant és elkezdett üvöltve mocskolódni, lenyilasozta, le fasiztázta a motorosokat. Nem ütötte meg senki. Mészáros Imre felemelte a kezeit, tenyérrel kifelé, hogy "állj, ennek nem itt van a helye! Dániel tovább üvöltött, a bíróság dolgozói és a rendőrök rángatták el és vitték be a földszinti irodába. Ott kezdett el hörögni, hogy rossz a szíve. Én mentem oda, hogy segíthetek-e, hozzak-e vizet? Vizet kért, vittem neki, hamarosan jött a mentő, és kikísérték a mentőhöz.. Szimulált - mint megtudtam, mert az orvos szerint megtarthatták volna a tárgyalást.. Azért csinálta, csinálja a cirkuszt, mert gyáva. Különben felv

De sokszor pofán verik még ezt a dániel péter nevű dölyfös majmot!

Oldalak