Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával
Hirdetés
A tanúvallomások szerint Csatáry túllépte a hatáskörét (Fotó: Horváth Péter Gyula)„A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” – ezt állította a lapunknak adott interjúban a háborús bűncselekményekkel gyanúsított Csatáry László. A 97 éves férfi szólt arról is, hogy a kanadai hatóságok két év alatt sem találtak olyan dokumentumokat, amelyek alapján bűnösnek mondhatták volna ki. A kassai járási népbíróság 1948. június 8-án tíz ember tanúvallomása alapján, tíz perc alatt ítélte halálra Csatáryt – mondta lapunknak Balassa Zoltán történész. A szakember szerint noha Csatáry utólag azt mondja, parancsot teljesített, a tanúvallomások alapján a hatáskörét többször túllépte, ezért nem állja meg a helyét védekezése.Kapcsolódó cikkek:„Amúgy nem volt kellemes feladat” A népbíróság halálra ítélte 1948-ban
Hirdetés
Hozzászólások:
Én csak abból indulok ki, hogy tudom mi volt ez a "járási népbíróság". Kik voltak ebben a "népbíróságban"? Mindazok akik a bosszut akarták és sok-sok esetben meg is tették. És mindazok akik ezeken a vidékeken - beleértve az elcsatolt területeket is- a partizán "kommunista" pártot alapították meg, vagyis a szovjetek segnyalóiként és támogatásukkal hozták a nyakunkra az elkövetkező kommunista nyomort. Először is ezeket a népbírósáki tagokat kellene fel listázni és bűneiket világossá teni. Aztán jöhet ez az eset is ezzel az öreg úrral, eset ami nem más mintsem a mai, vérebeket kiképző és oktató nemzeti szocializmus, amit egy sajátságos földi faj alkot és mint ezzel az üggyel is eteti a fiókáit, mint kőszáli sas, szoktatja hozzá a további "népek marcangolásához". Ezt az intézményt már régen be kellett volna tiltattni, mert csak a további vvérrengzőket oktatja más nemzetek sállangolására. Látni kellene vil
A PARASZT NÁCI PERSZE TAGAD, HAHAHAHAHA.
Mindenkinek ajánlom.....Ussék be a keresobe:"dobsinai németek lemészárlása"Ez háboru utáni torténet,és magyar vonatkozása is van!!!A zsidok,inteligens megjelenéssel SAJNáLTASSáK magukat....
Miért nem kérték Csatári Lászlot Kanadátol,ohol nagyon soká élt??? KIRAKAT pert akartak MAGYAR országban csinálni??? A legujabb szenzi:Kertész Nobel képét osszerépte egy elvetemult Tanito!!!Még szerencse,hogy nem taposta meg...Hátha még lefosta volna...
Efraim Zuroff és az ügyészség kinyalhatja Csatáry László úr seggét.Sajnos a magyar valóság az, hogy /nem azok akik tehetnének ellene/hanem mi tisztelt hölgyeim és uraim jelen pillanatban úgy áll kinyalhatjuk biszku és tsi. seggét.Nekünk van több esélyünk efri szerint is sajnos.
Úgy hallottam van egy kis bibi! Egyetlen tanú sincs , aki bizonyítottan a kassai táborban lett volna annak idején.Bár nem hiszem , hogy hiteles tanú kellene egy idegen segget nyaló bíróságnak.
10.perc alatt mondtak ha.lálos ítéletet! Hmmm. Löwinger Lukács György ennyi időt sem várt, egyenesen *t fogott írók fejéhez népbiztosi tevékenysége alatt. Vagy ott van a katonák megtizedelése Poroszlónál!--Erről szeretnek nem beszélni!
24.Hát igen! Akik a mi hozzátartozóinkat gy ilkoltatták meg nem is olyan régen, azok élnek és virulnak! Nap, mint nap itt kell a pofájukat nézni, és érintetlenek,pedig zs1dók! Minket nem kár térített senki, örökös életjáradékot sem szavaztak meg a hátramaradt árváknak. Miféle kettős játszma folyik itt???
A vádaskodást azzal kezdték,hogy nemhagyott ablakot utni a marhavagon oldalán ahol kevés volt a levego....Ez nevetségesnek találtatott...ez rongálas,szokési lehetoség...Másat kellett találni..hihetobbet,meggyozobbet!!!
Brumi Bubit idézem: "vérszomjas lelketlen krematórium szökevény". Ez a Zuroffra vonatkozna, aki természetesen életkoránál fogva sem lehetett volna egyetlen náci *táborban sem fogoly. De hogy vérszomjas is meg szökevény is, itt nagyon kilóg a lóláb: az áldozat ne merjen bosszút állni Brumi szerint. Én őszintén szólva megértem, hogy ez Zuroff miért ilyen agilis: hiszen ki akarták írtani a fajtáját. Én is ki lennék akadva a helyében. Csatáryt persze rá kell bízni a remélhetőleg független bíróságra, és nem a Zuroffra. De ha továbbra is *znak egyesek, azzal csak olajat öntenek a tűzre. Lehet, hogy vannak egyes * származású emberek, akiktől kinyílik a bicska a zsebemben, de nem azért, mert *k, hanem mert rongy alakok. Kollektív bűnösség nem létezik. Azért mert van egy-két jellemtelen suttyó közöttük? Az van sajna a magyarok között is.
Még egyszer ki*gozás nélkül: Brumi Bubit idézem: "vérszomjas lelketlen krematórium szökevény". Ez a Zuroffra vonatkozna, aki természetesen életkoránál fogva sem lehetett volna egyetlen náci h.alá.ltáborban sem fogoly. De hogy vérszomjas is meg szökevény is, itt nagyon kilóg a lóláb: az áldozat ne merjen bosszút állni Brumi szerint. Én őszintén szólva megértem, hogy ez Zuroff miért ilyen agilis: hiszen ki akarták írtani a fajtáját. Én is ki lennék akadva a helyében. Csatáryt persze rá kell bízni a remélhetőleg független bíróságra, és nem a Zuroffra. De ha továbbra is zs.idó.znak egyesek, azzal csak olajat öntenek a tűzre. Lehet, hogy vannak egyes zs.id.ó származású emberek, akiktől kinyílik a bicska a zsebemben, de nem azért, mert zs.id.ók, hanem mert rongy alakok. Kollektív bűnösség nem létezik. Azért mert van egy-két jellemtelen suttyó közöttük? Az van sajna a magyarok között is.
Valaki magyarázza el nekem, hogy a náci háborús bűnöknek milyen fokozatai vannak. Jelesül arra lennék kíváncsi, hogy azok a rakéták, melyek Verner Von Braun úr jóvoltából potyogtak Londonra és téptek darabokra embereket, milyen értékrend szerint silányult el a megbocsájtható dologig, az amerikai demokrácia tudományának oltárán. Nem tudom, hogy azok az angolok, akiknek hozzátartozóit Von Braun tudománya segített át a túlvilágra, miként viszonyultak ehhez, érdekes lenne erről is olvasni. Gondolom, ha Von Braunék annak idején a szovjetek kezébe kerülnek, és ott hasonlóan tovább dolgoztak volna a rakétatechnika fejlesztésén, akkor a nyugat megítélés a fent említett fokozatok leg magasabbikán emlegetné, mint népirtó nácit.
Igazad van Zsusztina van köztük egy-két jellemes is...Őket azért nem lehet " kirakatba" tenni , mert a zs1dó többség ezt nem engedi.
Ez az kommentelők, az utolsó töltényig tartsátok ezt az undorító eszmét...
Ha véletlenül előkerülne egy 102 éves szerb, aki valószínűleg aktív részese volt a délvidéki magyarság ellen irányuló vérengzéseknek, akkor valahogy örülnétek is neki, hogy a vén sz.házi a bíróság elé kerül.
41.Br.Bubo - A pártatlan, jogszerű, elbírálásra próbáltam ironikus kérdést felvetni.
46. Nemzetvedelem - Más az oldalára festett felségjelzés. :-) De melyik igazságra vagy kíváncsi, az amerikaira, az angolra, a németre, vagy a zs1dóra?
Köszi vojtech! Nem hosszú olvasmány: *://*.corvinuslibrary.com/huszadik/bunos.pdf
33.Énszerintem, igen mi fajgyülölôk vagyunk, mert védjük a magyar fajt, tőletek zs1dóktól! Éppen ezért, húzzatok el a Qrva anyátokban innen! Betolakodó sorstalan élôsködô fajzat! A patás ördög leszármazottjai!
A mai világunkban is igen nehéz tisztességes embereket találni hivatalos körökben. Parancsot teljesít minden egyenruhás bűnöző. A szolgálati szabályzatban valahogy így szólt a legfőbb szabály: A parancs meg fellebezhetetlen, bírálata tilos ! Ez persze nem mentesít senkit az elkövetett bűnök alól. Mert a parancsot teljesíteni kell, de utána lehet élni panasszal. Kihez forduljon panasszal valaki egy gyil.kos indulatoktól fűtött eszetlen világban ? A legfőbb gyil.kos.okhoz ? Akkor is így volt, ma sincs másképp. A józan ész nem a hivatalosságok sajátja. Világháború, 1956, 1968, 1990, 2006 ! Minden gyógyító és józan gondolkodású ember tudja: a bajt megelőzni szerencsésebb, mint gyógyítani. Hülyének lenni, pusztítani, rombolni a legkönnyebb. Előremutató törvényekkel szabályozni a társadalmi viszonyokat, ahhoz józanság kellene.
Hát azért tata mert megigérted a horn gyuszinak hogy fizetni fogsz de nem tejeltél eleget az mszpének.Itt így szokás vagy fizetsz (nokiás dobozba)az mszpének, vagy mész a büdősbe.
33. Ha Köves Slomó hinne az igazában vállalná a vitát Vona Gábor Úrral. De tudja, hogy minden szava hazugság, tehát megfutamodik. Egyebekben egyetértek 54. PAP véleményével. Menjetek el!
42. Hol lehet csatlakozni?
46-nak válaszolnák...Nagyon sok a kulombség a rakéták kozott!!!Sokkal modernabbak,és joval nagyobb a hatásuk!!!
52. Nemzetvedelem - Olyan momentán nincs, a történelem könyveket sajnos a győztesek írják.
Nosza...nem értem a rovidített szoveget!
Voltak deportálások és gettók? Nocsak, mi lesz most a holokauszt-tagadókkal... Bár gondolom az ő olvasatukban megérdemelték a *t a zsydó emberek.
68 év után előrángatni ilyen ügyet?
nem volt 90-től, vagy akár 1945-től rá idő?
Ugyanez vonatkozik Biszkura is.
Nevetséges.
Ők bárkit, bármikor,bármivel vádolhatnak vélt előjogaikból adódóan.Minket-köztük engem- a sok Szlovákiában élő és kitelepített magyarral együtt háborús bűnösnek tartanak a mai napig, a Benesi dekrétumok alapján,pedig soha nem politizáltunk.Egész rokonságomat,deportálták vagy kitelepítették,tönkretették.Ezekről és a kommunizmus alatt elkövetett, közismert gyilkosságokról miért hallgatnak,sumákolnak ezek nem bűnök?
Probáljon a magyar hatoság egy zsido bunozot,Izraeltol kikérni...Halálra rohogik Metanjauk magukat...
75. vojtech - Még Írországból sem tudod megtenni.
78. Br. Bubó - Gázoló, gázolás, gázosítás....talán ez a titok nyitja. Olajozottabban menne a dolog, ha az apa feltenne egy kis satyót a fejére és úgy menne Írországba igazságot keresni.
Először ki kellett volna vizsgálni, hogy követett-e el olyan bűnöket, mint amivel vádolják. Ilyen alapon minden kiskatona bűnös, akit az ÁVH-hoz soroztak be és részt vett az 1956-os forradalom felkelőinek sortűzeiben, de ugyanilyen bűnös lenne minden rendőrünk, akit 2006. október 23.-án az utácára vezényeltek. A parancskiadó mindig 1 személy, a végrehajtó pedig esküvel elkötelezett!
...és mi van a véres kezü Biszkuval? Mikor tartoztatják le? ...mert bizonnyára azok védik ezt a gyílkost, akik Csatáry Lászlót rágalmazzák.
"a tanúvallomások alapján a hatáskörét többször túllépte, ezért nem állja meg a helyét védekezése."
A TANÚSKODÁS PERGAMENTRE ÍRVA, ÉS MOST HALÁSZTÁK KI A TENGERBŐL EGY PALACKBA ZÁRVA! ENNYIRE HÜLYÉNEK NÉZIK AZ EMBEREKET?
----BISZKÚ ELVTÁRS JÓL VAN? ŐT MIKOR ÍTÉLIK EL?
Wizestálékon kívül senki sem érti, de talán ők maguk sem. Egy céljuk van, a vendetta, az it mindegy nekik, hogy 97 éves öregemberen, vagy háromnapos újszülötten tudják-e végrehajtani!
AJÁNLOM MINDENKI FIGYELMÉBE: { *://blogs.timesofisrael.com/jews-do-control-the-media/}
CSAK HOGY TUDJÁK, AKIK NEM BECSÜLIK AZ IDŐSEKET, NEM FOGNAK MEGÖREGEDNI! MONDJUK AZOKNAK NEM IS ÉRDEMES!
2011, KÉPÍRÓ SÁNDOR 97 ÉVES
2012, CSATÁRY LÁSZLÓ 97 ÉVES
2013, BISZKÚ BÉLA ?
Úgy mocskos az egész GLOBÁLNÁCI világrend, ahogy a bölcsek közel 100 éve működtetik keleten és nyugaton egyaránt! Ismét: *://blogs.timesofisrael.com/jews-do-control-the-media/
Nem a kort nem tisztelik, hanem az EMBERT, aki nem tartozik az Ótestamentumi ősnácikhoz.
Lassan megértjük azt is, miért hozott egy z.s.i.d.ó ember éppen a z.s.i.d.ó.k.n.a.k egy ÚJtestamentumot a régi helyett Istentől. Akkor keresztre feszítették érte, ma CSAK széttépik az ÍRÁST!
Ahogy körvonalazódik a történet, úgy látom, ez az ember nem ártatlan, de korántsem az a bűne, amivel vádolják. És mondjuk egy Biszku Bélához képest jelentéktelen. Biszku a döntéseivel *ba küldött embereket, Csatáry meg lelkesen segédkezett a felettesei döntéseit végrehajtani. Azért nem ugyanaz a két helyzet. Most Csatáry börtönben, Biszku meg szabadon. KÖZRÖHEJ ÉS SZÉGYEN!
Ilyen mértékű zs1dó propaganda mellett, nem kell csodálkozni azon, hogy még a megfontolt, szélsőségekre nem fogékony emberek között is egyre terjed az úgynevezett „látens antiszemitizmus”. Ez már nem igazság keresés, hanem hőbörgő, gyűlölködő, vérbosszú. Szerintem sokkal nagyobb kárt okoznak saját maguknak, mint hasznot. Tagadhatatlan a déli mentalitásuk, elvakult, fanatikus, minden cselekedetük. Semmivel nem különböznek a szintén szélsőséges gondolkodású arab vallási fanatikusoktól. Nem vagyok vallásos, de meg kereszteltek, és ha választanom kell, akkor a keresztény templom harangjait hallgatom inkább és nem a müzzeinek énekét vagy a rabbik kántálását.
Mára szövege ügyesen össze lett turmixolva az "énszerintem" című nick zavaros gondolataival, de oda se neki. Megszoktuk a hasbara hasbeszélését.
#101. rabbikok! Nekem már sikerült kibogoznom, hogy a kér lábon járó fajok közül melyik az emberé! A szadisták maradtak vissza szellemileg állatnak, meg a madarak. A többi valahogy azért kikupálódott annyira, hogy már nem öl kéjjel.
Mi volt az a "baloldaliság", amely Magyarország vesztét okozta? Valamilyen hit, hétszer szent elv, tételes meggyőződés? Nem, más volt. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a "baloldaliság" címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint "kommunista magyar ember", előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert "* kommunista ember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, lenézni mindenkit, aki nem "* kommunista", tartani a markát s * kommunista markába baksist kérni az államtól, társadalomtól. Mert ez volt a baloldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Szíve mélyén örökké visszasírja a "baloldali kommunista" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett akár zs1dó vagyont is rabolni, versenytársakat legyilkolni. Ez a fajta sohasem változik meg…………
Sajnálom jó urak! Éppen a minap fedeztem fel az Ótestamentumban annak a fajtisztitító programnak a gyökerét, amit H.i.t.l.e.r után szabadon, ma már csak "náci" szóval jelölünk, de az égvilágon semmiben sem különbözik az ótestamentumi történelemkönyv sokévezredes ETNIKAI tisztogatásaitól! Iszonyú sok példát és TÖRVÉNYES KÖVETELÉST találhat a tisztelt olvasó maga is a Bibliában a történelmileg EREDETI nácizmusról!!!
2011, KÉPÍRÓ SÁNDOR 97 ÉVES---------------------------------- 2012, CSATÁRY LÁSZLÓ 97 ÉVES ---------------------------2013, BISZKÚ BÉLA ?
Énszerintem 95! Elszakadtál az adott témától,és saját történelmi elméletedet helyezed egy ma aktuális történetre. Ezt is helytelenül,egy szubjektív,erkölcsi, és nem történeti alapokról nézve. Kssát jóval korábban vesztettük el,aminek semmi köze a felvidéken élő emberek életéhez.Aljas és velejéig romlott nagyhatalmi döntés vette el tőlünk Kassát,melynek célja volt a szlávság összezáródása M.ország felett. Ez utóbbi ,egy dokumentált igazság .Minden olyan szubjektív bemélyülés a felvidéki történelembe,mint a te 95 öd,nem más mint mellébeszélés.
116. rabbikok - Azért jól sikerülhetett, mert megugrott a vérnyomásod. A patkányozás helyett, esetleg leírhatnád, ez a verzió, hol hibás?
Emlékszem, Szikhem és Dinah tragédiája már zsenge gyermekkoromban is megfogott. Máis sem érte, igazán. Pontosabban, ma kezdem csak igazán megérteni, talán éppen az ilyen wizestálas ügyekből. Annak idején a felnőttek minden kérdezősködésemet elutasítottám, merthogy állítólag még "kicsi voltam" ahhoz, hogy a "családi" szokásjogokat megértsem. De mára valahogy sikerült felnőtté válnom. Látom, még nem minden nagykorúnak.
117. Énszerintem...˘! No, igen! Éppen az ilyen bájos szövegekkel szoktátok megerősíteni bennem a tudatot, hogy nekem van igazam az "igazsághordozókkal" szemben.
Oldalak
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Boros Imre:PénzhamisságokBukni látszik a neoliberális szabadpiaci... -
Kovács Emőke:A tihanyi levendulásTihany nevéhez nemcsak a híres... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaInduljunk ki abból az örvendetes... -
Máté T. Gyula:Korszakváltó...„Egyeztessünk, Gordon” - mondja majd... -
Alexa Károly:„Egyek voltunk”Egy-két éve a nyári verőben felhajtani... -
Tamáska Péter:Berlin, 1953A berlini munkások 1953 nyarán szembe...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 690 Ft
Internetes ár: 2 287 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 520 Ft
Internetes ár: 2 142 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft - 15% kedvezménnyel







Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 392