Botrányos önkormányzati kölcsön
Robbant a bomba a veresegyházi polgármesteri hivatalban, miután kiderült, hogy Pásztor Béla jelenleg független, de korábban az MSZP által támogatott polgármester kötelező pályáztatás nélkül értékesített egy önkormányzati ingatlant, majd úgy adott tulajdonosbejegyzési hozzájárulást a vásárló Építőcentrum-Thermál Ingatlanforgalmazó Kft.-nek, hogy az 109 millió forinttal tartozott a településnek. A képviselő-testület egy 40 milliós kölcsönt is megszavazott az ingatlanokkal foglalkozó cégnek új társasház építésére. Az összeget augusztus 31-ig kellett volna visszafizetnie a vállalkozónak.
Információink szerint egyedül a Fidesz–KDNP-frakció nem szavazta meg az előterjesztést, de a testület többi tagja is valószínűleg csak azért szavazott igennel, mert nem tudott a kiegyenlítetlen számlákról. Az ügy azért is különösen pikáns, mert önkormányzati forrásokból úgy tudjuk, a szóban forgó vállalat vezetője, Gábor Csaba Ferenc ellen nagy értékű csalás ügyében folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.
A szerkesztőségünk birtokába jutott adásvételi szerződés szerint Veresegyház önkormányzata 265 millió forintos vételárat állapított meg az értékesítendő ingatlanra 2007 májusában. „A hivatal két számlát állított ki a vevő részére: egy 155 millió forintosat, valamint egy 109 millióról szólót. Utóbbit a mai napig nem fizették ki, ennek ellenére a település polgármestere írásban is hozzájárult, hogy az Építőcentrum-Thermál Kft. megszerezze az ingatlan teljes tulajdonjogát, mindezt a képviselők tudta és megkérdezése nélkül” – hívta fel a figyelmet a pénzügyi bizottság elnöke.
A törvénytelenségre azután derült fény, hogy a 40 milliós kölcsön miatt összegyűjtötték a céghez kapcsolódó hivatalos iratokat. Jogszabály mondja ki, hogy 25 millió forintos érték felett csak pályázati úton lehet eladni az önkormányzati ingatlanokat. Jelen esetben elmaradt a pályázat kiírása, a polgármester pedig a szerződésnek ellentmondva, a számla teljes összegének kiegyenlítése nélkül lemondott az építőipari vállalat javára az ingatlan tulajdonjogáról. A tényekről augusztus 26-án a pénzügyi bizottság elnöke levélben tájékoztatta a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Igazgatási és Monitoring Főosztályát. Mint ismert, nem ez az első botrány, amelybe a 45 éve Veresegyház élén álló Pásztor Béla belekeveredett, hűtlen kezelés vádjával korábban eljárást is indítottak ellene, amely ma is folyamatban van. Az ügy kapcsán megkerestük Pásztor Bélát, aki nem kívánt nyilatkozni.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett