2010-02-08
Bokros Lajos: Csak az MDF-nek van programja
„Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért” – állította Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje a vasárnap ismertetett programadó és évértékelő beszédében.
Majd azt fejtegette, hogy okos államra, továbbá erős társadalomra, demokráciára, gazdaságra, valamint vállalkozókra van szükség. Álláspontja szerint Magyarországon ma nagyon kevesen fizetnek egyedileg nagyon sok adót, ami adóelkerülésre ösztönző magatartáshoz vezetett, ezért az a megoldás, hogy több embernek kell egyedileg kevesebb adót fizetnie. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere arról is szólt, hogy a vállalkozóknak nem több állami gyámkodásra, hanem kevesebb bürokráciára, kiszámíthatóbb szabályokra, alacsonyabb adókra és jobban felkészült, olcsóbb munkaerőre van szükségük. Szerinte az okos államnak nem feladata a munkahelyteremtés, ellenben az igen, hogy létrehozza azokat a feltételeket, szabályokat és körülményeket, amelyek alapján a vállalkozói osztály hajlandó beruházni. Bokros kiemelte a felsőoktatás reformjának szükségességét, szavai szerint az utolsó időben vagyunk, mert az iskolák ma „bővítetten termelik újra a munkanélküliek tartalékhadseregét”.
MH