Magyar Hírlap online

Baltámasz

Álláspont

A rendszerváltás idején azzal ámítottak bennünket – főleg az újdonsült politikusokat –, hogy nincs jobboldali média, mert az újságíró születésétől fogva liberális. S ez Nyugaton is igaz, mondták, miért lenne ez máshogyan az éppen rabláncait levető kelet-közép-európai országok esetében. E hamis állítás akkor kezdett gyanús lenni, amikor a baloldalról szervezett taxissztrájkkal meg akarták dönteni az első szabadon választott kormányt. Az úgymond független, balliberális újságírók mindezt védték. Közben eszeveszetten támadták a parlament azon törvényeit, amelyek erősítették volna a nemzeti identitástudatot, a kisemberek hazai, gazdasági felemelkedését, s urambocsá, a múltban elkövetett bűnökért az igazságtétel megvalósítását.

A kommunista emlőkön nevelkedett, a titkosszolgálatba beépült, besúgást is vállaló, a Kádár-rendszerből igen nagy hasznot húzó neves újságírók jelentős része összezárt és különböző orgánumokban (Népszabadság, Kurír, az akkori Magyar Hírlap, 168 óra, Hócipő, Népszava, a Magyar Televízió Egyenleg című műsora, a Magyar Rádió Krónikája és politikai műsorai) egymásnak adva a labdát járatták le mindazt, ami magyar, ami nemzeti, ami a történelmi hagyomány része, ami demokratikus és parlamentáris, ami morális érték, keresztényi és emberi. Az újságírók közül kevesen, akik szintén a Kádár-rendszerben szocializálódtunk, de tisztességesen éltünk, s másként gondolkodtunk a világról, mint balos kollégáink, nos, mi más fórumokon (a Magyar Televízió Híradója, A Hét, Panoráma, a Magyar Rádió Napközben című műsora, Pesti Hírlap és Új Magyarország) álltunk ellen a balliberális hazugságáradatnak. Tettük mindezt érvekkel, elemzésekkel, hiteles dokumentumok megjelenítésével.

Az ő céljuk nem volt más, mint a gulyáskommunizmus nosztalgiájának visszaidézése, a 3,60-as kenyér, az olcsó sör, az ingyenvirsli felemlegetése, valamint Rákosi, Gerő, Kádár, egyáltalán, az ÁVH és az egész gyilkos, elnyomó kommunista gépezet embertelenségének elleplezése, fehérre mosása. (A 90-es éveknek ezt a korszakát médiaháborúnak is nevezték.) A balosok tehát újságírói munkálkodásukkal szolgálták a kommunista múltat, a kapitalista, nagytőkés és bankár köntösbe bújt volt gazdikat, és igazolták írásaikkal a másoktól – magánszemélyektől és az államtól – ellopott javak elidegeníthetetlenségének örök igazságát. Most nem a tankokat védték, hanem a bankokat, a kozmopolita pénzvilágot – hirdetésekkel, reklámokkal. Jól pénzelt médiaarzenáljukat népük, hazájuk ellen fordították, s fordítják továbbra is ellenünk. Húsz éve folyik a harc külföldön és itthon is, igen, itt is, ahol élnek, ahol a magyar kenyeret, a mi kenyerünket kapják és pusztítják.

Ma már viszont nem lehet hazudozni, hogy nincs jobboldali, nemzetének elkötelezett újságírás. Nem lehet azt hazudni, hogy csak baloldalon vannak szakújságírók, a jobboldalon ilyet nem lehet találni. Hogyan is lehet ilyet állítani, amikor számos rangos, polgári beállítottságú médium van a piacon, ezek igencsak népszerűek, hatásuk határon túl is érvényesül. A Fidesz–KDNP-pártszövetség kétharmados győzelmében nem kis szerepe volt a jobboldali sajtónak, abban legalábbis, hogy az emberek szemét felnyissák, s rámutassanak az MSZP–SZDSZ nyolc évig tartó hazugságpolitikájára, amely hazánkat morálisan és gazdaságilag csődbe vezette. Mondjuk ki, a balliberális újságíróknak egyre kevésbé hisznek. Az idén már nem sikerült félrevezetniük a népet, a választókat, így tavasszal jöhetett a jobboldali fordulat. Nem sikerült Gyurcsány őszödi hazugságbeszédét igazságbeszédre fordítani. Nem sikerült elhitetni, hogy a 2006. október 23-i Gergényi-féle brutalitás rendőri fellépés rendzavarók és huligánok ellen irányult, mert tudjuk: valójában a békésen emlékező, Gyurcsányék ellen tüntető fiatalokat, időseket és családokat magába foglaló tömeget verték szét. Nem sikerült azt sem elhitetni a napokban, hogy az IMF Magyarország javát akarja, amikor további megszorításokat követel. Az az érvelésük is megbukott, hogy a bankok ne vegyenek részt a közös teherviselésben, és hogy jogos az MNB elnökének nyolcmillió forintos fizetése. Ezeket a meséket már nem hiszik el a magyarok.
Egyértelmű, hogy nem megy most a régi elvtársurakat kiszolgáló újságírás, amelynek valójában semmi köze a valamikori szociálisan érzékeny baloldalhoz. Az emberek inkább vevők az igaz szóra.

A balliberálisok újabban más módszerhez folyamodnak, éket verni a jobboldalba, bizonytalanságot gerjeszteni a polgári médiapiacon. Valótlanságokkal, hamis információkkal megpróbálják az Indexen, a Népszabadságban, a Népszavában, a 168 Órában lejáratni médiacsoportunkat, a Magyar Hírlapot és az Echo Televíziót, a mi független, nemzetileg elkötelezett, szókimondó orgánumainkat. Közeledik az önkormányzati választás, a volt kommunista médiaemberek emlékeznek a tavaszi választási kampányra, félnek a megméretés eredményétől. Régi bolsevista taktikájukat vették elő, a szalámizást, a lejáratást és a rémhírterjesztést. Régen ez bejött. De ma az emberek a kiszámíthatóságot, a biztonságot, az emberibb jövőt választják. Mi a jövő mellett állunk. Mert jobb, igazabb életet akarunk.