Bajnai kikosarazta Gyurcsányékat

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Mint egy szappanopera: csőbe húzta a Demokratikus Koalíció a Haza és Haladás vezetőit

A gyurcsányisták és a „Bajnai-hívők” nem közeledhetnek egymáshoz egy Gyula környéki fesztiválon, mivel az elmarad. Mint tegnap kiderült, Bajnai Gordon mégsem lesz előadó az úgynevezett Demokrácia Szigeten, miután világossá vált, hogy azon Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció az egyik szervező, sőt, főszereplő. Bajnain kívül lemondta részvételét az általa vezetett Haza és Haladás Alapítvány másik két vezetőségi tagja, azaz Oszkó Péter és Szigetvári Viktor is.A lapunk megkeresésére a szerkesztőségünkhöz eljuttatott alapítványi közlemény szerint „a Haza és Haladás Alapítvány hónapokkal ezelőtt egy civilszervezet, a gyulai Kobak Klub felkérése alapján vállalta el a Demokrácia Sziget elnevezésű civil rendezvényen való részvételt, valamint a rendezvény támogatását”. Mint írták, tegnap tudomásukra jutott, hogy a fesztivál azóta pártrendezvénnyé alakult. „Tekintettel arra, hogy továbbra sem kívánunk politikai rendezvényeket támogatni, illetve azon előadói szerepet vállalni, így mind a támogatást, mind a részvételt a mai napon visszavonjuk. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány továbbra sem kíván pártpolitikai tevékenységet folytatni, célja a jó kormányzás szakpolitikai támogatása Magyarországon” – hangsúlyozta Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök. Ezután a szervezők a Beol.hu-nak úgy nyilatkoztak, hogy végül elmarad a Demokrácia Sziget, ahol azt vitatták volna meg, hogy 2014-ben milyen esélyei vannak az ellenzéki együttműködésnek.Mindeközben szakpolitikai vonalon próbál erősíteni Szili Katalin pártja, a Szociális Unió. A pártelnök lapunkkal tudatta, a márciusban elfogadott programtézisek nyomán ma pártértekezleten kezdik el összeállítani alapprogramjukat, a Szociális Unió ügyvivő alelnökei vezette munkacsoportok révén. Az alapprogramban az elfogadandó gazdaság-, társadalom-, kül- és nemzetpolitikai elemek kiemelt szerepet kapnak – hallhattuk a volt házelnöktől, aki hozzátette, hogy pártja a későbbiekben konkrét felvetésekkel is élni kíván.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 31

Hozzászólások:

A portéka, amit kínálnak csak bibsi(mdk,Haha, mszp-fidesz-lmp-jobbik), te még csodálkozol, hogy ez történt?

Kikosarazta ? Csak kéreti magát. Van még 2 évük cicázni, meg kábítani az újságírókat, hogy ilyen cikkekkel töltsék az időt !!!

Nem kell izgulni a libatolvaj kijelentésén, 2014-ben megtalálja zsák a foltját! Haza és Haladás, DK, Szociális Unió, MSZP, LMP,4K, JESSZ, eggyé olvadnak majd. Ez csupán egy látszat osztódás. A sok tolvaj, annyi szennyet tud egymásról, hogy mi mást csinálhatnának!

Isteni csoda, hogy még akad olyan, aki nem kosarazza ki!

"Bajnai kikosarazta GYF-éket"! MOST! Ne legyen senkinek afelől kétsége, hogy amikor eljön az idő, minden zsák - így ők is - megtalálja a maga foltját.

Most hogy Bajnai is kikosarazta a buznyák Gyurcsányt, nem sok esélye marad a DK-nak, hogy sikerül törvénybe iktatni az egyneműek közötti házasságkötés legalizálását. Hogy ez a házasság egyáltalán szóba jöhetett Bajnai hajlamaira vet rossz fényt, Gyurcsánnyal kapcsolatban már nem érhet bennünket meglepetés.

Még nincs itt az ideje az "összeburulás"-nak. Ez is olyan, mint amikor a fiatal pipike futkos a kakas elől, az öreg tyúk meg mondja neki, hogy hiába futsz, úgyis elkap. Tudom, tudom válaszolja pipike, de ne higgye, hogy utcalány vagyok. Majd megáll a libás is Ferinek, ha érdekei azt kívánják!

Bajnai ur,a kozmondásra hallgat ami ugy szoll:bogár után sz@rba mész!!!

Uraim! Egyre nyilvánvalóbb,hogy a Mesterházy-Bajnai vonal a nyerö...Hogy 2014-körül az LMP is úgy fogja érezni,hogy itt kell politizálni,az is biztos.Ez a sok hercehurca csak azért van,mert a szocik nem merik Fletóékat elküldeni..Ha az átlag magyar dönthet a Gyurcsány-Bauer,vagy a Mesterházy-Bajnai-Jávor vonal között,a válasz eléggé nyilvánvaló-----

A pislogós libást soha nem fogják ebben az orszában megválasztani még képviselönek is kevés.---Gyurcsány szintén zenész.

Kedves Csaba?kérdésem az de csak hozzád mindig a szemetekkel kel neked is foglalkozni?Hány három lábú kutyát érdekli az hogy ez a két hátsóudvari házi állat az az barom fia anyának hogy mit hol akarnak művelni? A képeket ki tenném közterekre államadósság csökkentő hozzá járulásként célba köpködés tíz forint!!!!

"Haza és Haladás"! És kik a vezetői ennek a szépnevü alapitványnak?! Micsoda maffia banda cinkus befurakodása a , illetve bentragadása a magyar politikában... Fel lehetne sorolni "jótékony" politizálásuk eredményét, de minek. Ha van pénzük (és az bőven van) és idejük (az is bőven van) azt vásárolnak meg maguknak és hűlyítenek tovább, akit csak éppen akarnak, mert a "termőtalaj" még máig sem lett kicserélve és virul a szavazótáboruk. Gyulán meg még az Isten tudja melyik országrészen (Miskolcon) ütik fel a fejüket és bódítják továb az elbódultakat. Minap egy gyuláról elszármazott nyugdíjassal hozot össze a napi foglalkozásom és egyszerüen lebénultam az érvelése hallatán. Arra gondoltam, (és nagyon erőt vett rajtam a még megmaradt kicsi hazám féltése) hogy ezek az emberek (agyilag selejtek) szavazni mennek, de mennek ám amikor szól hozzájuk a nyáj vezető szamaruk. Féltem, de nagyon ezt a kis magyar hazát!!!

A végén úgyis összeállnak!

3. Agria48 Igazad van 100%-ban

Gyurcsányisták, libamájkedvelők, kutyaháziak, SZDSZ fattyak csókoljátok meg egymást!

gaz,gazá nő.

:) :) :)Klotyó-forradalmárok..:) :)Csókolgassátok Fityma Vityka se.g.gét..

Soha nem érdekelte őket az ország sorsa,nem érnek rá ilyen "böszmeséggel" foglalkozni. Már csak a 2014-es választásokon jár az eszük. Meg szeretnék ismételni 2002 és 2010 közötti tízezermilliárd forintos lopást.

Marad nekik a Kendermag és A melegek egyesülete.
Onnan jö a szavazat!!!!!!

Ahogy a közmondás szól: Kutya a kutyát nem bántja legfeljebb meg ugatja!Gondolja valaki hogy ez a két tetves vagy kedves? úr majd valaha valamin össze különbözik?Ezek itt segítik egymást mindenbe csak a tiszta magyar lett mára még önmagának is ellensége!Hála a népek közötti keveredésnek!Csessze meg István királyunk is az intelmeinek egy részét!

GyF sokáig AZT hitte, hogy BAJNAIT ő tette meg miniszterelnöknek? --- TÉVEDETT, a nemzetközi pézoligarchia TETTE oda, hogy "szakemberként" NE tartozzon semmilyen választóknak beszámolási kötelezettséggel, CSAK nekik !!!

Ha ezt a"" 2""""-és a hozzájúk tartozó FÉRGEKET ORBÁN VIKTOR ÉS A JOBBIK NEM TAKARITSÁK EL !______AKKOR A FÉRGEK ELINDULNAK 2014-ben mint a sáskák MERT NÁLUK VANNAK AZ ORSZÁGTÓL ELLOPOTT ELHERDÁLT KIOFFSOROZOTT SZÉTMUTYIZOTT MAFFIA MILLIÁRDOK MINDEN TERÜLETEN !-AKKOR VÉGE LESZ MAGYARORSZÁGNAK ÉS A FIDESZNEK IS !
ÉBRESZTŐ FIDESZ !!!!!!!!!!! ÉBRESZTŐ KDMP JOBBIK !

Bajnai vagy 20 éve együtt privatizál/felszámol a Fletóval, senki nem firtatta még, neki mennyire lóg a keze (na jó lúdtalpa) a Fleto politikai ambícióiba. Máshol olvasom, hogy a Gyurcsány húzta csőbe a Bajnait..Aha! Lassan minden volt/bukott ballibesnek lesz saját "alapítványa-pártja-intézete", igazodjon ki rajtuk aki tud: Milla, 4K, Haza és Haladás Alapítvány, Demokratikus Koalíció, Fapados Alapítvány, Szabadság és Reform Intézet, Mozgó Világ, Demokrácia Sziget, Szolidaritás, SZEMA, stb., mert a bal-libes izraelita klubokat nincs időm végigböngészni.

Nem tudom mit lehet filozofálni két ilyen rabló senkiháziról?

Az ország két gátlástalan élősködője. Egyik kutya, másik eb. Már rég börtönben lenne a helyük.

HÁNY gyereke van GyF-nek és Bajnainak, és minek tanulnak/tanultak ??? --- Mindkettő férfinak vallja magát ma is?

Elvtársak no hát ne veszekedjetek! Fogjatok kezet és menjetek a jó édesanyátok vagina-jába!

ŐK ÉS A HOZZÁJUK KÖTHETŐ HAVEROK _PÁRTOK TAGJAI :::MIND KETTEN MAGYARORSZÁG GYILKOSAI !
Lbajnai 10émberélet van a listáján !
öszödi tolvaj hazaáruló bűnöző egy ORSZÁGOT GYILKOLTA VOLNA LE HA NEM LÉP KÖZBE A FIDESZ ÉS A JÓZAN MAGYAROK TÖBBSÉGE !
KINÁBAN KIVÉGZIK AZ ILYEN NÉP ÉS ORSZÉÁÁG ELLENES BŰNÖZŐKET !
Itt miért ülnek A parlamentbe ????,,, és kampányolhatnak még mindig miközben a NÉP SZEMÉBEN BUKOTT HAZAÁRULÓ OFFSOROS GAZEMBEREK !?????,,

A cikkben szereplők a felelősek egytől-egyig országunk jelenlegi állapotáért, minden "mozdíthatót" vittek 2002-2010 között s ezért hiányzik országunk költségvetéséből több ezer milliárd forint,melyet a "bűvészek", off-shore lovagok tüntettek el országunkból. A fő kérdés most az,hogy lehet-e, hagyják-e mindezt büntetlenül még a sikolyszimfóniások tirádái ellenére is?! Országunk jogállam,akkor polgári és büntetőjogi vonalon is tisztázni illenék,hogy miért került hazánk ebbe a pénzügyi helyzetbe,mielőtt még a végleg megúsznák a felelősök. Ha Tobint meg tudták találni Dablinban, akkor talán itthon is megtalálhatóak a pénzügyi felelősök, kik az "árokba lökték" országunk lakosságának egy jelentős részét!

libajnai ugyebár nem érdekember, soha nem megy a piacra üres kosár reményében...DDDDDD

18! Itt mintha nem fityma-vityáról lenne szó??? Olvasd el te ütődött, kikről szól a cikk! Akik egymást licitálva tették tönkre ezt az országot!! Erről irjál te fitymanélküli, mert az vagy!!!