Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2010-05-15

Az új kormány kiemelten védi a pedagógusokat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Szigorúbb szankciók bevezetésével kívánja megteremteni a pedagógusok védelmét a Fidesz. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete üdvözli a kezdeményezést, de szerinte az iskolai erőszak felszámolásához a megelőzést célzó jogszabály-módosításokra is szükség van.
Minimálisan egy évre emelné fel a pedagógusok és más közfeladatot ellátó személyek ellen elkövetett fizikai támadás büntetési tételét a Fidesz. Szijjártó Péter, a párt elnöki kabinetjének vezetője azt mondta, már a jövő hétfőn benyújtják a három csapás törvényjavaslatot, amely magától értetődően a tanárok védelmének szigorítását is tartalmazza.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke lapunknak elmondta, hogy az érdekképviselet több okból is üdvözli ezt a fontos törvényjavaslatot. „Örülünk annak, hogy az ország leendő miniszterelnöke, Orbán Viktor kiemelten kezeli a tanárok védelmének kérdését, másrészt jónak tartjuk, hogy a bejelentés olyan fórumon hangzott el, ahol általában a társadalmi aggressziót és a bűnözés elleni hatékonyabb fellépést taglalják ” – fogalmazott Kerpen, hangsúlyozva, hogy az erőszak a társadalmi környezetből szűrődik be az iskola falai közé.

A szakember úgy véli, a tanárok elleni inzultusok megelőzésére irányuló jogszabály-módosításokra is szükség lenne ahhoz, hogy felszámolják az efféle megnyilvánulásokat. Szerinte a család és az iskola kapcsolatát kellene megerősíteni, ami a pedagógus és a szülő viszonyának erősítését jelenti.

„A PDSZ többször javasolta, hogy minősüljön szabálysértésnek, ha a szülő – az iskola kérése ellenére – nem tartja a kapcsolatot a tanintézménnyel. A kisebb atrocitások elkerülésére tanári segítők jelenthetnének megoldást” – tette hozzá Kerpen, aki bízik abban, hogy az új kormány a prevenció mellett is kiáll majd.
Szilléry Éva

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja