Megtéveszti a választókat a diósdi MSZP, ugyanis a Diósdi Krónika című lapban a párt – a kopogtatócédulák gyűjtését segítendő – azt a mobilszámot adja meg, amely az újság másik oldalán az úgynevezett független jelöltek egyikének a neve mellett is fellelhető. Ez utóbbi személy egyébként Bogó László, a helyi szocialisták egyik ismert alakja.
Mindeközben kiderült: a nyilatkozó MSZP-s politikusokat mostantól a párt sajtóosztálya koordinálja a média felé – áll az MSZP-frakció kommunikációs igazgatójától, Déri Balázstól kapott levélben. „Bármilyen kérdésed vagy kérésed van a frakció és a párt felé – interjúk, riportok, reakciók stb. –, úgy az MSZP-frakció kommunikációs központját, sajtóosztályát keresd, és ne direktben a képviselőket, elnökségi és párttagokat” – olvasható az újságíróknak küldött közleményben.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett