Gyurcsány és Bajnai hazugságai téphették meg az idegeit

Havasi Bertalan helyettes államtitkár meglepve figyeli Török Zsolt indulatos kiabálását
(Fotó: MTI/Beliczay László)
Az újságírók munkáját akadályozva hangoskodni kezdett Budai Gyula miniszterelnöki megbízott tegnapi sajtótájékoztatóján Török Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint a szocialista ügyvivő idegei valószínűleg azért mondták fel a szolgálatot, mert Budai Gyula éppen azt bizonyította dokumentumokkal, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon hazudott az ügyészség előtt tett vallomásában a sukorói King’s City telekcseréje ügyében hűtlen kezelés gyanújával folyó nyomozás során. Az MSZP közleménye szerint Török nem zavarta meg a tájékozatót, csak „kulturált hangnemben kérdőre vonta” a fideszes politikust.
Budai Gyula bejelentette, még egy olyan ingatlanértékesítési ügy került elő, amely a sukorói kaszinóbotrányban érintett izraeli–magyar befektetővel, Joav Blummal hozható összefüggésbe, ám részleteket egyelőre nem árult el. Mint arról lapunk elsőként beszámolt, a politikus az izraeli nagykövethez fordult, mert felmerült, Blum ellen Izraelben is folyik büntetőeljárás ingatlanspekuláció miatt. Ezzel kapcsolatban Budai elmondta, információi szerint Aliza Bin-Noun nagykövet már továbbította a szükséges iratokat Izraelbe. Blum a felvetést rágalomnak minősítette.
Budai szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány és Bajnai nem 2008. május 21-én, a befektetők és a kormányzat közötti, zárt ajtók mögött lefolytatott egyeztetés napján találkozott először Blummal és társaival. Hozzátette, a Gyurcsány vallomásában foglaltakkal ellentétben ezen a megbeszélésen „konkrét utasításadás, feladatkör-meghatározás történt”. A King’s City befektetőcsoportja tegnap elmondta, biztosan nem Bábolnán valósítják meg beruházásukat.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett