Tölgyessy: Gyurcsány íróasztalán dőltek el a dolgok
Az áprilisi választások eredményét és a kétharmados többséggel új kormányt alakító Fidesz–KDNP sikerét elemezte a Katolikus Közösségek Hálózata által szervezett Háló Klub májusi vendége, Tölgyessy Péter. Hogy ilyen többséggel nyer a parlamenti ellenzék, azt a politikai elemző szerint már az előrevetítette, amikor 2006-ban a választók akaratából Gyurcsány Ferenc megtarthatta kormányfői tisztségét. Akkor vasárnapról hétfőre „hideg vízből egyből a forróba akarták tenni az országot”. Mint emlékeztetett, ezzel Gyurcsány egy nap alatt megbukott, hiszen a kampányban ígértekkel szöges ellentétben álló kormányprogramot nyújtott be később. „Gyurcsány azokra a klasszikus reformközgazdászokra kezdett hallgatni, akik máig nem értették meg, hogy demokrácia van Magyarországon. Az akkori miniszterelnök egyszer elismerte nekem, hogy az íróasztalán dőlnek el a tervezett reformok. Én figyelmeztettem, így legutóbb Rákosi idején mentek a dolgok” – elevenített fel egy személyes elemet Tölgyessy Péter.
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja