A kassai rendőr fogalmazó gettóparancsnok lehetett
Hirdetés
A lex Biszku kidolgozója, Gellért Ádám nemzetközi jogász ismertette tegnap a Csatáry-ügyben végzett kutatásait. Olyan dokumentumokat mutatott be, amelyeket egyértelműen a háborús bűntett elkövetésével gyanúsított Csatáry László mint gettóparancsnok írt alá. Tájékoztatása szerint Kassán a deportálásokat végrehajtó hatósági szerveket hármas bizottság vezette.Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Hirdetés
Hozzászólások:
Vissza kell menni az alap problémához:MIÉRT VAN SZERTE A VILÁGBAN ZS,ID.Ó KÉRDÉS? Mert amatőr, pancser munkát végeztek a 3. birodalomban!
Ha ez igaz, akkor vajon miért csak most jutott eszükbe Csatáryvl foglalkozni, aki nem bujkált , és ha jól emlékszem, úgy szóltak a hírek, 1997-től él Magyarországon.
A Zuroff-ok nem szűnnek meg működni! Itt egy honi újabb példány, a fiatal jogász képében! Ennek a személynek, 90-ben még a legénytoll sem pelyhedzett állán, de már vérszomjas fenevadként szónokol!---1-s, a 3. birodalmat kik működtették? Kik voltak a festő szárnysegédei? Neki a felesége Eva Braun is zs. volt.
Én, aki alapvetően hiszek az Isteni Gondviselésben, nem tudom hogyan adhatott a Jóisten ilyen hosszú, egészséges életet Csatáry úrnak, ha ilyen nagy bűnt hordoz. Nem kevésbé érvényes ez néhai Képíró úrra is...
A 3. birodalom zs-üldözésének egyenes kövbetkezménye lett a USA-ba kivándorolt zs.-tőke koncentráció. Szerintem akkor erősödött meg az a bizonyos globáltőke, akikről Bogárék beszélnek.
Mikor megláttam a képét a fiatal jogászgyereknek, a Denver-i ámokfutó ugrott be hirtelen, akit vörös hajjal láttam a bíróságon ülve a vádlottak padján.
Valószínűleg Csatáry egy hazaáruló tömeggyilkos, de várjuk meg a bizonyítási eljárást. Attól, hogy Biszkuhoz nem nyúlnak (egyelőre), ez nem menti Csatáryt sem föl.
1 az alapprobléma az, hogy olyan szánalmas férgek, mint te időről időre kitermelődnek. Nevezzük ezt salaknak. De ne örülj, soha a rohadt életben nem lesztek többségben.
8. Bringa-------------ne izgulj, mert egyszer csak jön valaki aki tisztességgel elvégzi a reá rótt feladatot!Isten nem felejti mit műveltetek egyszülött fiával!Ámen!
Amugy meg ennek a fiatal nemzetközi jogásznak is van ám egy arcberendezése! A hitközség kilométerekről lerí a pofájáról!-----------A népbírósági tanuvallomások meg tudjuk mennyit érnek!Tudjuk kik tették és azt is , hogy kik vizsgálták az ügyeket, és hogykik kreálták!Ki volt adva parancsba, hogy az összes volt csendőrrel végezniük kell!Mindegy milyen vallomások alapján!Így voltak olyanok akik igaz már 34-től nyugdíjasok voltak, de mégis retorzió alá lettek vonva!Teljes jogfosztottként éltek életük végéig.Mit szólt volna a sok féreg büdöslábu bolsevik ha 90 után Ők is ugyanebben részesülnek?Teljes jogfosztás és teljes nyugdíjmegvonás!Ezt kellett volna tenni velük is!------------Másrészt Csatáry úr valójában zsi-dómentő voolt, hiszen a Kassa környéki barlanglakásokban bujkáló *kkal szemben beosztottainak megtiltotta az ottani razziákat!És én inkább ezt hiszem el!
Arra lennék kíváncsi, hogyha valóban elkövette amikkel most vádolták, akkor hogy a fenébe jutott neki eszébe hazajönni, hogyhogy eddig nem keresték és hogyhogy csak most akadtak rá a nemzetközi megélhetési nácivadászok?! És hogy a fenébe lesznek a kommunista bűnök egyelőek a náci bűnökkel, ha a bűnösöket csak az egyik oldalról lehet elítélni? Az egyik feljebbvalói parancs teljesítése az nem ugyanolyan, mint a másik feljebbvalói parancs teljesítése???
11.Nosza. Az újság megírta, hogy mielőtt hazajött kikérte a magyar hatóság véleményét és ki is kapta jöhetett nyugodtan. De, nagyon jól tudjuk, hogy minden hvatalban (országi magaslatokról be*k) tele vannak "magyar(?)hírszerzőkkel" és azonnal jelentették is a megbízóinak. Senki nem tudott volna róla, ha nem akarta volna (és megkapta azért jött haza)az öreg napjait itthon nyugalomban leélni. De nekem az a véleményem, hogy ez az öreg úr még nagyon sok pénzt ki fog sajtolni az Őt megvádolóiból és talaán a magyar kormánytól is a közreműködés miatt. Érdekes lesz a vége mert csak feltéelezések alapján vádolják. Viszont hallottunk már olyan kijelentéseket is, hogy "FELTÉTELEZETT" arab fegyveres gyerekeket mészároltak le. Az a szomorú, hogy a magyar kormány "szinpadot" biztosít mindehhez a feltételezetten ölni, vagy szadista hajlamaik bemutatásához. Szomorú, de érdemes nyomonkövetni, sokmindent MEGMAGYARÁZ!
Az amúgy is magas, hogy 1997 óta miért most kerül elő a kérdés. Az önmagában nem érdekel, hogy 97 éves embereket vegzálnak, de akkor mi van BISZKUVAL????????????
A FIDESZ a kettős mérce megszüntetésére is tett ígéretet, miért kell szembeköpniük saját szavazóikat??????????
Itt a " RAGYOGÓ ALKALOM " tessék mindent ráfogni !!! Valószinű. hogy ő rombolta le porig, a Salamon templomát is Jeruzsélemban !! Szabadidejében pedig marhaszállitó vagonnak álcázvá a hátán vitte áldozatait, a 100 miiliokat megsemmisitő táborokba !!! Kun bélának ő tömte tele a zsebecskéit lopott aranyékszerekkel !! !A kedven étele a cigánypecsenye " volt !! Itt a Ragyogó alkalom !! Tessék licitálni !!!!
kedvenc
Vajjon kinek a hibbant agyában született mag ez az idióta gondolat, hogy egy rendőr fogalmazóból a legnagyobb titokban egy gettóparancsnokot hamisítson ?? A mai tényállásokat tekintve, még arra is gondolhatnánk, hogy zuroffnak valami rokona szervezkedhetett ( szintén titokban )! Csak azért, hogy fijacskájának félévente ( temészetesen hitelesebbnél, hitelesebb tanukkal !! )legyenek majd a XXI. Században is áldozatai !!!
Most lehetett vagy biztos az volt ?
"...A szlovák *kat elsőként deportálták az 1942 tavaszán Lengyelországban felállított megsemmisítő táborokba. Az akció az Eichmannt képviselő Dieter Wisliceny SS-százados irányításával 1942 márciusában indult. A Vatikán a keresztény *k elhurcolása ellen tiltakozott, a pápai nuncius már ekkor hangsúlyozta, hogy a deportáltakra * vár. A szlovákiai püspöki kar felemás körlevélben fejtette ki ellenérzéseit. Elismerték, hogy a *k "idegen elemek", akiknek befolyása "káros", nem támadták a kormányt a "* hatás törvényes visszaszorítását" előíró törvények miatt, "ugyanakkor a *k is emberek", akiktől az isteni törvények értelmében nem lehet megtagadni a *donhoz és családhoz való jogot. A kormány a deportálások legalizálása érdekében törvényt készített, amely kimondta, hogy a *kat ki kell telepíteni, meg kell fosztani *donuktól és állampolgárságuktól. Ezt a szlovák parlamentben egyedül a magyar kisebbségi
2. "Az első transzportot március végén ezer emberrel indították útnak Lengyelország felé. Őszig 58 ezer szlovák *t deportáltak. 19 ezren kerültek Auschwitzba, 24.500 főt Sobiborban, 7500-at Belzecben, 7000-et Treblinkában gázosítottak el. Több ezren Magyarországra szöktek. 1942 őszén a szlovák kormány leállította a kiszállításokat, mivel a Vatikán és a szlovák egyház tiltakozása erősödött, és a magyar *k deportálására nem került sor. Ráadásul a *k elhurcolása rossz üzletnek bizonyult: a németek minden deportált * eltartásáért 500 márkát kaptak a szlovák kormánytól, így a *tlanítás szinte teljes bevétele őket gazdagította, míg Horvátország csak 30 márkát fizetett. A következő két évben a mintegy 20 ezer fősre olvadt szlovák *ság további megszorítások között, zömmel munkatáborokba telepítve ugyan, de elkerülte a *t."
3. "Az 1944 nyarán kitört németellenes szlovák felkelést leverő SS csapatok sok száz *t agyonlőttek, újabb 12 ezer főt deportáltak zömmel Auschwitzba. A holokauszt során mintegy 70 ezer szlovák * halt meg."
4. Ez már a románokról ugyan, de érdekes: "Az első világháború után Románia jelentős területekkel gyarapodott, megszerezte Erdélyt, Bes*ábiát és Bukovinát. A második világháború előtt Romániában élő 760 ezer * a lakosság 4,2 százalékát tette ki. Az erdélyi *ság jelentős része magyar anyanyelvű volt, ezért a román antiszemitizmust a magyarellenesség is erősítette. A két világháború közötti időszakban a román szélsőséges Vasgárda mozgalom gyűléseit, akcióit gyakran kísérte *ellenes erőszak."
5. "A Szovjetunió elleni német hadjárathoz Románia készségesen csatlakozott 1940-ben elveszített területei visszaszerzésének reményében. Antonescuék véres bosszúra készültek a *k ellen, mert szerintük a *k kommunista ügynökként segítették a Bukovinába és Bes*ábiába bevonuló szovjet csapatokat. A csendőrség főfelügyelője a Szovjetunió elleni támadás előtt néhány nappal megparancsolta, hogy a harcok során visszafoglalt falvakban az összes *t öljék meg, a városokban élőket pedig zárják gettóba. Június 25-én Iasiban a román hadsereg néhány nap alatt 4 ezer *t ölt meg azzal a váddal, hogy azok szovjet kémek. Több ezer túlélőt vagonokba zsúfoltak. A határozott úti cél nélkül, lépésben haladó vonatokban a következő napok során sok százan haltak éhen és szomjan. Aki ki akart mászni a vagonokból azt lelőtték. A szovjetektől visszafoglalt területeken a román hadsereg és a csendőrség brutálisan legyilkolta a *
6. "Ezért 1942-ben tárgyalásokat kezdtek a román kormánnyal valamennyi * "átvételéről". Júliusban Eichmann bukaresti képviselője megállapodást írt alá a románokkal. Szeptemberre elkészültek a deportálási tervek is: naponta 2000 román *t akartak a belzeci *táborba szállítani. A németek megdöbbenésére Antonescu végül is nem engedélyezte az akciót. A román diktátort ebbe az irányba befolyásolta, hogy sem Olaszországból, sem a riválisnak tekintett Magyarországról nem deportáltak, Szlovákiában pedig ekkor álltak le a kiszállítások. Ráadásul a román * vezetők eredményesen kértek segítséget egyházi vezetőknél, politikusoknál, sőt a királyi család tagjainál. Bár Románia volt az egyetlen ország, amely önállóan fogott hozzá a *k kiirtásához, végül mégsem adta át a román *kat a németeknek. A * közösséggel újabb 4 milliárd lejt fizettetek, 1336 dollárért árulták a palesztinai kivándorlási engedélyeket,..
*://*.holokausztmagyarorszagon.hu/*.php?chapter=13_4_1§ion=1&type=content
"Olyan dokumentumokat mutatott be, amelyeket egyértelműen a háborús bűntett elkövetésével gyanúsított Csatáry László mint gettóparancsnok írt alá."
MA MÁR A FOTOSHOP HAMISÍTÁS TÖKÉLETES!
BISZKÚ JÓL VAN A BŐRÉBEN?
26 hatoscsavar / Elnézést, a Fidesz indított eljárást vagy az EW nevű megélhetési társaság? A Fidesz rendelte el az előzetes letartoztatását vagy a kormántól független ügyészség ? Miről beszélsz?y
13 eszkep / Tőled is megkérdezem : ki indított eljárást Csatáry ellen, és ki rendelte el az élőzetes letartoztatásá? Nem a Fidesz, nem a kormány.
13 eszkep / Biszkut egyszerűen fel lehetne jelenteni, miért nem lépnek pl az ifjú radikálisok ?
palotas29! A Te érvelésed alapján akkor az is ki len ne mondható, hogy az 1956-os forradalomban való részvétel miatt életüktől megfosztott emberek sorsáért az akkori pártnak, illetve vezetőinek semmi felelőssége nincs, mert az ügyészség és a bírság "intézte el" őket.
Sajnos nem "bírság", hanem bíróság!
31 Árgus / Te vagy nagyon fiatal és nem ismered a komcsi világot, vagy tudatosan csúsztatsz. Akkoriban az igazságügy a komcsi párt , pártfőfő kézi irányításával mőködött, pártutasításra születtek meg politikai itéletek. Ne kavard össze a két dolgot,nézd meg a naptárt, ma nem így működk, az igazságszolgáltatás független a kormánytól.
Lehetett,vagy volt,hatalmas különbség!
Ez a nemzetközi jogász egy igazi sztahanóvista. Több ezer, tehát minimum 2000 oldal, két hónap, max 50 munkanap. Mindez azt jelenti, hogy napi minimum 40 oldalt tanulmányozott át. Emberfeletti teljesítményét csak csodálni tudom!
Látom Kedves viceházmester hazunnikellputyika, hogy te is olganénire vadászol !! te egy olganénivadász zuroffka vagy !
Csak egy bunkó hozzászólást találtam tőled ahol éppen gyurcsányelvtárs öszödi beszédét idézed !! Miszerint "Hazudtunk reggel, délben meg este."! Hiába, idióta nevecskéd végül is igaz, mert neked éjjel nappal “ hazunnikell ” !! Mást se tudtok !!
A mai népszavában TGM leírja hogy ilyen aggastyánokkal nem kéne már foglalkozni, sőt még azt is leírja hogy nem egyértelműen bizonyított a bűnössége, olvassátok el, akkor most ki kivel van ?
Lehetett volna, de nem lett. Nem ö küldte az ajtón be, a kéményen meg ki az "embereket" !
Lesz.arom biszkut, lesza.rom tgm-et, ennek a korbácsos g.ecinek ülnie kell, de legalább is szégyenpadra kell ültetni, hogy le lehessen köpni virtuálisan. Zentai gyere haza te is *!!
Palotas34! Nekem, 1956-ban (8 évesen) volt módom látni az események egy részét. Részt is akartam venni benne, de anyám verése "meggyőzött" arról, hogy jobb ha csak az ablakból "szurkolok". Gyerekként is tapasztaltam a jeges félelmét a megtorláskor a felnőtteknek. Szóval, nem alapos a korommal való mentegetésed. Csúsztatni sem akartam, csupán arra utaltam, hogy JOGILAG (!!!) akkor is el volt választva a bíróság a végrehajtó hatalomtól és a párttól. Hasonlóan mint most.
Az igazságszolgáltatás függetlensége most is -úgy jogilag, mint intézményében- független hatalmi ág. Azonban ez nem akadálya annak, hogy a bírói függetlenség és mérlegelési jogkör kereteiben egy bíró/bírónő vagy tanács ne figyeljen az AKTUÁLIS hatalom érdekeire. Ebből, illetve az emberi gyarlóságból következően bizony most is szület(het)nek "pártos" ítéletek. És nem azért mert "komcsi" vagy épp ellenkező politikai szimpátiájú az elj
deephungi te is az ajtón szeretnél bemenni ?
folytatom:...az eljáró bíró/tanács, hanem azért mert jellemhibás. Persze, az ilyen "megfelelni" vágyás elősegíti, elősegítette a karriert. Mert nem lehet minden bíró az aktuális kormányzópárt valamelyik prominensének házastársa.
42 Árgus / Ugyan Árgus, mintha nem tudnád, hogy a komcsi rendszerben a párt tartotta kezében az igazságszolgáltatást. De úgy látszik, neked az volt a demokrácia. Mindegy, ez a te dolgod. Ne próbáld összemosni a dolgokat. Szóban annno független volt, de facto nem, most nem ez a helyzet.Ami a b1rókat illeti: tele van a régi gárdával, ezen nem változtathat a kormány, a nyugdíjazási korhatár 62 évben való meghatározása is mekkora vihart kavart itthon és külföldön. Amire én eredetileg reagáltam az volt, hogy a Fidesz és a kormány nyakába akarták egyesek varrni a Csatáry ügyet, holott ez az EW nevő élősködők szervezete műve. Csak azt nen értem, miért most, hiszen ő 1997-től Magyarorzágon él, nem bújdosott.
deephungi41! Ha az "ilyneknek" ülni kell, akkor Izrael miért nem adta ki az 1945 után táborokban tartott nácik, fasiszták és egyéb bűnösökkel kegyetlenkedő z.sidó táborparancsnokot? Vagy nekik (ezt is) szabad?
44 Árgus / Nahát, biztosan a te kedvenceid így tennének, azért feltételezed másról. Azért érdekes, eddig is a feleség nem volt írnok a bíróságon, de ez senkirt nem zavart.Aztán ha valaki egy prominensnek a felesége valaki, akkor neki tilos az előmenetel ? Akor pl. mi lenne a Novák házaspárral, ha kormánypárt lenne a Jobbik,nem foglalhatna el semmilyen fontosabb posztot Duró, mert prominensnek a neje ???
palotas45! Eddig jobban érveltél, nem vetted elő a "kommunista" kártyát ("De úgy látszik, neked az volt a demokrácia.") Én nem mosok sem össze sem szét semmit, csupán arra utaltam, hogy a szervezeti, jogi függetlenség (ami nagyon fontos) nem TELJES garancia az ítéletek "pártatlanságára".
Én nem varrtam a Fidesz és a Kormány nyakába semmit, azonban értem azoknak az álláspontjának motivációját akik ezt teszik. Mert kinek az "embere" a Legfőbb ügyész? Na itt üt vissza a Fidesz "káderpolitikája".
46. Árgus Lesz.arom, engem az érdekel, hogy 3 évvel azután, hogy magyar állampolgárok lettek a kassai magyar *k, egy aberrált korbácsos sz.armagyar kiskirálykodott és állatként tartott magyar embereket. Lesz.arom a nácikkal, hogy bántak. Le.*om. Ez a sz.armagyar csatáty, ez érdekel, hogy leköphessem!!
palotas47! A hölgyet én szakmailag alkalmasnak tartom. Azonban pont azért nem kellett volna kinevezni mert "párt és kormányfőközeli". Tudod, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!
deephungi49! Kettős mércéd van! Nincs miről tovább beszélgetnünk.
51. Árgus Azok a magyar emberek nem adtak okot a kegyetlenkedésre, azok a nácik viszont igen. KIb.aszott nagy különbség!! Azok katonák voltak, akassaiak védtelen ártatlan emberek, az volt a bűnök, hogy nem sz.armagyarok voltak!!! Mint csatáry és a mai utódai!!
53. Nemzetvedelem !! Köszönöm, hogy a nagy nemzetvédelmi munkád közepette is volt figyelmed velem foglalkozni. Nagy tisztelettel figyelem tevékenykedésedet és csodállak, hogy bírod vállaidra nehezedő felelősséget. Komolyan mondom csak Szenes Hanna munkásságát tudom hozzád hasonlítani, aki szembe mert szállni a sz.armagyarországi államhatalommal. Nehéz munka vár rád. Csodálattal szoktam olvasni nemzetmentési rögeszméidről!!
60. Nemzetvedelem Nehéz munkád lehet neked XXI.századi Szenes Hanna!!! Hanna! Nehéz lehet a dolgod, például keresni egy olyan írót, tudóst aki nemzetközi hírű, tehát öregbíti imádott hazánk jóhírnevét a világban és nem sidó eredetű (Örkény,Molnár,Kertész,Neumann,Gábor,Szilárd,Teller, stb) Hónapok óta próbálkozol de nem megy!!! Szegény Hanna!!!
Oldalak
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Sinkovics Ferenc:Beszéljünk tabuk...Merkel asszony üzent, és itt most nagy... -
Flick László:Brüsszel pajzsaHős Achilles legendás pajzsát a... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaVadai Ágnes azt szeretné, ha... -
Tamáska Péter:Egy katona egyenruháiLapunk május 13-i számában Kiss Gy. Csaba... -
Sági György:A toleránsok...Mai szekularizálódott világunkban a... -
Bayer Zsolt:MagántulajdonA nagyméltóságú Helytartótanács úgy...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 499 Ft - 18% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 4 400 Ft
Internetes ár: 3 960 Ft - 10% kedvezménnyel


Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 53