Magyar Hírlap online

2012. február 09., csütörtök, Abigél, Alex
2010-03-09

A Hagyó-polip csápjai, Antal és Hatvani Szabó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Hagyó Miklós (MSZP) korábbi vállalkozásaival egy címen koptatta az üzleti élet rögös útját a BKV-tól 100 millió forintos megbízást kapott, és már felszámolás alatt álló informatikai cég.
A CC Soft Kft. a budapesti Szent István körút 11. szám alatt működött 2005 októberétől 2009 januárjáig. Ugyancsak ezen a címen székelt, illetve üzemeltette telephelyét az Asix Kereskedelmi és Ingatlanhasznosítási Zrt. 1999-től. Az Asix ügyvezetésében 1999 és 2001 között Hagyó Miklós is feltűnt. Ennél is régebbi a kötődése e házhoz a Körúti Bérház Kft.-nek, amelyben Hagyó felügyelőbizottsági tagként dolgozott 2001-ben. A BKV belső vizsgálata megállapította, a CC Soft olyan utastájékoztató rendszert épített ki a szentendrei HÉV-en, amely az alapvető elvárásoknak sem felel meg. Kocsis István vezérigazgató feljelentést tett az ügyben. Balogh Zsolt volt vezérigazgató azt nyilatkozta a hét végén, hogy Hagyó és a Balogh által Hagyó tartótisztjeként emlegetett Hatvani Szabó János nyomást gyakorolt rá a cég megbízása érdekében. Hatvani nem mozgott ismeretlenül a BKV-nál, ismerhette például Antal Attilát, aki Hagyó ajánlására került a BKV élére 2007 elején. Hatvani 1995 májusában, Antal októberben lett a Főtaxi igazgatósági tagja. Utóbbi azonban decemberre már a cég vezérigazgatójává avanzsált. A Főtaxi igazgatóságából 2001-ben, ugyanazon a napon távoztak.
Zsidai Péter

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Valamennyi érintett elégedett lehet a zsidó örökjáradékkal Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A Mazsihisz osztja a pénzt, de juttat másoknak is

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

SELMECZI: GYURCSÁNYÉK TETTÉK TÖNKRE A MALÉVET

A DK szerint Orbán Viktor a felelős a csődért

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe