2010-03-09
A gyerekek egészségével játszanak?
Szabálytalan közbeszerzési eljárás miatt büntették meg Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatát

Ma Magyarországon megtörténhet, hogy általános iskolás kisgyermekek elé nem megfelelő minőségű ételt tesznek? A XVIII. kerületi, Kassa utcai általános iskolában lehet, hogy éppen ez a helyzet. Az iskola szülői munkaközössége, tanári kara és igazgatója is problémásnak tekinti az új ételszállító cég, a Pensio 17 Kft. termékeit.
A történet azonban több szálon fut: februárban a Közbeszerzési Döntőbizottság másodszor, immár ötmillió forintra büntette meg az önkormányzatot, szabálytalan közbeszerzési eljárás lefolytatása miatt. A korábbi szállító, a Junior Zrt. 2003 óta állt szerződéses viszonyban az önkormányzattal, 2008-ig folyamatosan, azóta félévente megújított ciklusokban, majd a múlt év novemberében, állítólagos problémákra hivatkozva, az önkormányzat kifogásolta a cég ételeinek minőségét, majd december 23-án azonnali hatállyal felmondták a szerződést.
Az új közbeszerzési eljárásból pedig jogsértő módon kizárták a Junior Zrt.-t, Szaniszló Sándor (MSZP) alpolgármester szerint azért, mert túl olcsó, így nem tartható. Megkeresésünkre a Junior Zrt. elnöke, Román Péter elmondta, hogy kérték az önkormányzatot, részletezzék kifogásaikat, de ezt nem tették meg, az elszámolásokat, amelyekben igazolták, hogy reális az ajánlatban írt összeg, nem vették figyelembe. Ezután a cég az ISO minőségbiztosítási rendszere okán felmérést végzett megrendelői körében, és nem kapott negatív visszajelzést. Az MSZP-s városvezetés a zárt ajtók mögötti, nyilvánosságot kizáró eljárás után mégis a Pensio 17 Kft.-nek adta a megrendelést, noha ez évente százmillió forinttal kerül többe az önkormányzatnak, és még a milliós nagyságrendű büntetést is vállalták az új cégért.
Horváth Gábor iskolaigazgató szerint elégedettek voltak a Junior Zrt. ételeivel, és az önkormányzat nem tájékoztatta őket szolgáltatóváltási szándékáról, január 4-én tényként tapasztalták a cserét. Elmondta, hogy az első héten még csak nem is időben érkezett meg az ebéd, ám ez a probléma azóta megszűnt, de a minőség továbbra is hullámzó. A gyerekek fejfájásra panaszkodtak, gyomorproblémáik voltak, s január óta a menzások 25 százaléka visszamondta ebédmegrendelését. Március 1-jén az ÁNTSZ is vizsgálatot indított, amelynek eredményéről még nincsenek információk, de azt a szülői munkaközösség képviselője elmondta lapunknak, hogy az ételek maghőmérsékletét a szállítólevélen feltüntetett értéknél nagyságrendekkel alacsonyabbnak találták. A szülők végső elkeseredettségükben március 22-re figyelemfelkeltő demonstrációt szerveznek a városháza elé. Maitz László, az önkormányzat fideszes képviselője, az egészségügyi bizottság tagja szerint ez a probléma akkor lesz megoldható, ha végre olyan közbeszerzést írnak ki, amelyről az összes képviselő tud, nem csak a szocialisták, továbbá ha feloldják a jelenlegi szerződés titkosítását.
A városvezetés álláspontját nem ismerhetjük, mert megkeresésünkre a polgármester úr nem reagált.
Sereg László