Magyar Hírlap online

Olaj a tűzre

Bár régóta sejtjük, hogy amit „környezeti” válságként szoktunk leírni, valójában egy mély erkölcsi és szellemi válság megjelenési formája, de mostanában meglehetősen sokkoló bizonyossággal is szolgáltak erre a világot uraló erők. Apró közbevetésként tegyük hozzá, éppen ezért megmosolyogtatóak az olyan jó szándékú, de végtelenül naiv plakátok, amelyeken ilyen mondat áll: Mentsük meg a Földet! A Föld ugyanis köszöni szépen, jól van, jól elvolt az ember megjelenése előtti évmilliárdok során, és semmi kétség, meglesz az ember eltűnése után is. Tán kis melankóliával, de megkönnyebbülést remélve várja ennek bekövetkeztét, hogy végre nagyot nyújtózhasson, és felszabadult sóhajjal élje tovább most már nyugodt, embermentes életét. Jó ideig persze még emlékezni fog ránk, mert mint egy nemrég megjelent elemzésből megtudhattuk, körülbelül háromszázezer évre lesz majd szükség az emberi faj végleges kihunyása után ahhoz, hogy a földi élőlények testnedveiből végleg eltűnjenek a mérgező vegyszermaradványok, amelyekkel ideiglenes itt állomásozásunk során „megajándékoztuk” őket. A legtovább kitartó „emlék” az atomerőmű-hulladék lesz, ez a felezési időtől függően még évmilliókig veszélyezteti minket túlélő élőlény testvéreinket.

A közelmúltbeli katasztrófa segít minket abban, hogy közelebb kerüljünk az ember lételméleti lényegének a megértéshez. Április 20-án – 48 órával a Föld napja előtt – a Mexikói-öbölben a Deepwater Horizon nevű mélytengeri fúrótoronynál robbanás történt. Az olaj megállíthatatlanul ömleni kezdett a világ talán legcsodálatosabb trópusi vizeibe. És ömlik azóta is! A British Petroleum olajtársaság, a fúrótorony üzemeltetője, először napi ezerhordónyi kiömlő olajról beszélt. Aztán kéthetente módosította a számot, „beszoktatva” az egyre dermedtebb világközvéleményt, s most éppen napi százezer hordó bevallásánál járunk, de hogy valójában mennyi, azt tán sose tudjuk meg. Az amerikai hatóságok becslése szerint már legalább hárommillió hordónyi olaj jutott el az amerikai partokig.

Ma már senkinek nincs hozzávetőleges becslése arról, hogy az egyre fenyegetőbb katasztrófa meddig tart, és a szennyezés mértéke milyen szintet érhet el. Így aztán az elhárítás költségeiről sem tudunk biztosat, csupán annyit, hogy a BP húszmilliárd dolláros alapot létesített, és az amerikai kormány is hasonló összeget helyezett készenlétbe. Ám még ha rövid időn belül sikerül is megszüntetni az ömlést, a katasztrófa költségei bizonyosan meghaladják majd a százmilliárd dollárt. Most derült ki, hogy a geológusok évek óta figyelmeztetik a térségben tevékenykedő olajcégeket arra, ami akár világkatasztrófához is vezethet: a Mexikói-öböl alatt egy hatalmas, rendkívül magas nyomású, metánt tartalmazó „buborék” helyezkedik el. Feltételezhetően ebbe fúrt bele a Deepwater Horizon legénysége. Ha ez a sok billió tonna gáz a kialakult geológiai instabilitás nyomán robbanásszerűen a felszínre törne, az igazi ökológiai Armageddont idézne elő, sok millió tonna olajjal szennyezett szupercunamit indítva a térség országai és turistaparadicsomai felé.

A veszély még nem múlt el! Ráadásul, mint ez a rémálom-forgatókönyv is mutatja, a történet nemcsak a jövő felé áll „nyitva”, hanem a múlt felé is – mert ahogy telik az idő, és súlyosbodik a helyzet, egyre megdöbbentőbb részletek derülnek ki az előzményekről. Arról például, hogy hetekkel az áprilisi katasztrófa előtt már tudták: a biztonsági berendezés szivárog. Ilyenkor a legszigorúbb parancs, hogy azonnal le kell állni. Csakhogy ez napi félmillió dolláros veszteséget jelentett volna… Ez a félmillió dolláros „megtakarítás” most már jó esetben is napi egymilliárd dollárnyi veszteséggel áll majd szemben.

Mindez szinte oktatófilmként mutat rá a tőke legmélyebb lényegére – hogy a profitszerzésért a szó legszorosabb értelmében bármire képes. Különösen, ha azt reméli, hogy ennek a „bárminek” az árát majd más fizeti meg. Most is csak azért értesül minderről a világ közvéleménye ilyen részletességgel, mert esetünkben ez a „más” a világ leghatalmasabb és leggazdagabb országának lakóit, az USA-nak a többnyire felső középosztálybeliek lakta, elegáns partvidékeit jelenti. Az is kiderülni látszik, hogy a világ számos pontján régóta zajlik még ennél is nagyobb olajszennyezés, de ott a világ legszegényebb népei élnek, akiknek „úgyis mindegy”, így ebből nem lett hír.

Az amerikai elnök mind határozottabb intézkedésekkel próbálja menteni a menthetőt, ám az is egyre világosabb, hogy az a gigantikus hatalomgazdasági gépezet, amely a világ olajkomplexumát mozgatja, mérhetetlenül erősebb, mint bármely állami adminisztráció. A globális médiumokban pedig imamalomként ismételgetik, hogy a világ és főként Amerika olajellátása mindennél fontosabb, így fölvetni sem szabad a kutatások és a kitermelés esetleges leállítását. Az emberi világ tehát egyelőre mindent igyekszik megtenni azért, hogy a Föld valóban nélkülünk folytassa életét.