Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2009-03-02

A nyírgelsei vágóhíd kálváriája (1. rész)

A következő történet előtt fontosnak tartjuk kijelenteni: nem kívánunk igazságot tenni, és eljátszani a bíró szerepét. Mi csak teret biztosítunk két fél szöges ellentétben lévő állításának. Az egyik "sarokban" egy sértett, magát tehetetlennek érző agrárvállalkozó áll (Vidmann Zoltán kereskedelmi igazgató, Városföldi Agrárgazdaság Zrt.), aki végre szeretné már működtetni a cége által tíz hónapja fele részben birtokolt nyírgelsei baromfivágóhidat, és úgy érzi, ebben az a felszámolóbiztos (Kozsla László) akadályozza, akit a vágóhidat korábban birtokló cég (Nyírségi Szárnyas f. a. Kft.) felszámolásával bízott meg a bíróság.


Megalakul a Nyírségi Baromfi-feldolgozó
Széles a vállalkozás termékvertikuma

Vidmann Zoltán, a Nyírségi Baromfi-feldolgozó Kft. egyik ügyvezető igazgatója 2009. február 2. hétfő fagyos reggelén hét órakor jókedvűen, tele reménységgel érkezett a nyírgelsei baromfivágóhíd bejáratához, hogy a kft.-ben ötven százalékban tulajdonos Városföldi Agrárgazdaság Zrt. és a Nyírségi Baromfi-feldolgozó Kft. képviseletében birtokba vegye a vágóhidat, s elkezdje első munkanapját. Az üzem kapujánál azonban marcona termetű biztonságiak állták útját. Egy bérleti szerződést mutattak neki, amely szerint 2009. február 1-jétől határozatlan időre, de hat hónapos felmondási tilalommal, ismét bérbe adta a vágóhidat a felszámolás alatt álló Nyírségi Szárnyas Kft.-nek. Ráadásul az után még három hónapos rendes felmondás van kikötve úgy, hogy az éppen 2009. december 20-ra essen. A bérleti szerződést a kft. másik, szintén ötven százalékos tulajdonosa, a Panthera Investment Corporation ciprusi offshore cég által delegált ügyvezetője, Brázda Tamás (egyúttal a felszámolás alatti cég pénzügyi vezetője) jegyezte.

A szerződést Brázda a baromfi-feldolgozó nevében a Nyírségi Szárnyas f. a. (felszámolás alatti) Kft.-t képviselő Kozsla László felszámolóval kötötte meg. Minderről Vidmann Zoltánt, mint a vágóhidat tulajdonló egyik cég ügyvezetőjét, illetve a Városföldi Agrárgazdaság Zrt.-t, mint tulajdonost "elmulasztották" tájékoztatni. Csakhogy a társasági szerződés alapján ehhez taggyűlési jóváhagyásra lett volna szükség, de ez nem történt meg, ami nem jó ómen egy közös üzleti vállalkozás kezdetén.

Kozsla László felszámoló szerint Vidmann merőben valótlan dolgokat állít, illetve valós tényeket hamis színben tüntet fel. Állítása szerint nem győzte kivárni, hogy Vidmannék javaslatot tegyenek, milyen ütemben veszik birtokba a vágóhidat, ezért a folyamatos munkavégzés fenntartásáért kellett a vágóhidat ismételten bérbe adni, hogy ne kelljen végleg lehúznia a "redőnyt".

Vidmann szerint Kozsla állítása abszurd, hiszen neki mint tulajdonostársnak nem kellett javaslatot tennie a vágóhíd átvételére, csak a bérleti szerződés 2009. január 31-i lejártát kellett megvárnia, hogy a vágóhidat birtokba vegye.

Vidmann Zoltán utalt rá, hogy a Nyírségi Baromfi-feldolgozó Kft. 2008. december 16-án megtartott taggyűlésén a tulajdonostárssal vitába keveredtek, mert Kozsla László felszámoló – Vidmannék szerint – illetéktelen személyt, fiát, dr. Kozsla László ügyvédbojtárt akarta jegyzőkönyvvezetőnek. Mivel a fiatal ügyvédjelölt felszólításra sem volt hajlandó távozni, Vidmann Zoltán és a Városföldi Agrárgazdaság Zrt. törvényes képviselője berekesztették a taggyűlést, amiről jegyzőkönyv tanúskodik. Ennek ellenére távollétükben meghosszabbították a nyírgelsei baromfivágóhíd 2009. január 31-én lejárt bérleti szerződését a Nyírségi Szárnyas f. a. Kft.-vel. Erre Vidmann meggyőződése szerint sem a felszámolónak, sem Brázda Tamásnak – a baromfi-feldolgozó kft. másik ügyvezetőjének – nem volt joga, ezért Vidmannék megteszik a szükséges jogi lépéseket.



Az üzlet alapja a bizalom

Kozsla László 2004 óta működteti a vágóhidat. Ő úgy gondolja, hogy ha a múlt év tavaszán a vágóhíd friss tulajdonosa, a Nyírségi Baromfi-feldolgozó Zrt. a vágóhidat nem adta volna bérbe a Nyírségi Szárnyas f. a. Kft.-nek, akkor a vágóhíd "tönkrement volna". Szerinte ugyanis az üzem termékeit megvásárló és az "idegen üzletemberektől ódzkodó" német vevők benne megbíztak, mástól nem vásárolták volna termékeket. Vidmann azt mondja, nekik is vannak évtizedes üzleti kapcsolataik a nyugat-európai baromfipiacon, és szeretnék már gyakorolni a tulajdonosi jogaikat.
Eredeti forrás: Strbik László
Strbik László

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja