Magyar Hírlap online

Úszómedencéből a borospincébe

Ismét az Egri borvidékről került ki az év borásza, aki szerint elképesztő adottságok és lehetőségek rejlenek ebben a régióban

Élete első szakaszában Lőrincz György valószínűleg több vizet nyelt, mint bort. Miután a vízilabda-karriert felváltotta a borászat iránti szenvedélye, már változtak az arányok, ennek ellenére sem fajult a mértéktelenségig a bor szeretete, legalábbis ami a fogyasztást illeti. A 2009-ben az Év Bortermelője címmel kitüntetett egerszalóki Lőrincz György beszél a kezdetekről, a feladatokról, az egri és a magyar borászat megújulásának szükségességéről.



– A családjában senki sem borász­kodott. Honnan jött a szőlő és bor szeretete?

– Amióta az év borászának választottak, többször végiggondoltam az életemet, és rájöttem, hogy édesapámnak – sorsszerűen – azért kellett elhagynia a szülőfaluját, hogy a fia egy történelmi borvidéken láthassa meg a napvilágot. Persze sok időre volt szükség, mire beteljesedett a személyes történetem. Fiatal koromban csak a vízilabda érdekelt. Gimnázium után a budapesti kertészeti egyetemre jelentkeztem, mivel szimpatikusak voltak a felvételi tárgyak. Lényeges szempont volt a választásnál az uszodák és a sportegyesületek sokasága is, mivel ekkor még minden a sport körül forgott. A felvételi kézikönyvben is szinte véletlenül böktem rá a borász szakirányra, gondoltam, ha már egri vagyok, talán nem lesz haszontalan az a szaktudás, amelyet az egyetemen kapok. Szerencsém volt, mivel olyan tanárok oktattak, akik megszerettették velem a szőlészet és a borászat különleges világát. A rendszerváltás hajnalán, miután lediplomáztam, az Egervinnél helyezkedtem el. A vállalat egy szerencsétlen időszakában csöppentem az üzembe, így nemsokára – csoportos létszámleépítés miatt – az utcán találtam magam. Ezután főállású, igazolt vízilabdás lettem az egri csapatnál.

– Hogyan került a medencéből vissza a szakmába?

– Az egyik tanárom, Pásti György keresett meg, és közölte, hogy posztgraduális képzés indul az egyetem. A borászati tanszéken gondoltak rám, és érdeklődve kérdezte, mit szólók hozzá. Meghatódtam, hogy személyesen keresett meg, ekkor hagytam abba végleg a profi sportot. A tanszéken igen bensőséges és baráti volt a hangulat. A bor egyébként is sokat segít az emberek személyes kapcsolataiban. Pásti Györggyel végül közös kutatást végeztem a PhD-képzés keretén belül, a szénsavatmoszférás vörösborkészítést tanulmányoztuk. Ez a kutatás tulajdonképpen a világ leghíresebb újborának, a beaujolais nouveau elvi alapjainak magyarországi körülmények közötti tanulmányozását jelentette. A gyakorlati kísérleteket az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetnél végeztem, ahol később munkatárs lettem. Végül innen csábított el ismét az Egervin, majd 2002-ben egy Burgenlandban élő magyar származású úr, aki Magyarországon megálmodott szőlőbirtokának kialakításához keresett szakembert és társvállalkozót.

– Tudtommal ön mélyen hívő ember, a szerencsés kezdet után mi volt az a kevésbé pozitív momentum, amely próbára tette az önálló borászkodásba vetett hitét?

– Nagyon szépen fel van építve az életem, ahogyan eljutottam a vízilabdától a borospincéig. Ebbe a szakmai és személyes életútba természetesen beletartoznak a kudarcok és a nehézségek is. Három évvel később, amikor megalapítottuk a St. Andrea birtokot, István, az ausztriai magyar társam betegség következtében elhunyt. Ezután nagyon kemény időszak következett: fent kellett tartani a gazdaság napi működését, és meg kellett küzdenem a társam örököseivel. István családja nem értette miért fektetett be a papa ekkora tőkét Magyarországon. Felkértek egy csaknem kétszáz hektáron gazdálkodó szőlészeti szakembert is, hogy vizsgálja meg a gazdaságunkat. A szakember nem értette, hogy miért van ilyen nagy tőszámban elültetve a szőlő, miért csak öt fürtöt hagyunk egy tőkén, és miért ekkorák a költségek. Azt feleltem, hogy azért, mert nagyon jó bort szeretnénk készíteni. Nehéz volt elmagyarázni, hogy más a gondolatom a borról, amelyet másképpen szeretnék megfogalmazni. Azt az utat választottam, amelyet a legjobb termelők követnek, hogy jó minőségű gyümölcsből, igaz, sok kézi munkával, de különleges bort állítanak elő. Természetesen ez alacsonyabb hozamokat eredményez, azonban így nagyobb a lehetőség arra, hogy kiváló minőségű bor szülessen. Egyébként tizennyolc hektáron kezdtük a gazdálkodást, és vettünk egy pincét is. Én huszonöt százalékos részarányban voltam a vállalkozás tulajdonosa. A birtok Istvánra jutó részét végül sikerült a minőséget elsődlegesnek tartó és nagyon jó embereknek eladni. Így három tulajdonosa van a St. Andrea szőlőbirtoknak. Attila, András és én egyenlő részben részesülünk a vállalkozásban, amely időközben negyven hektárra növekedett.

– Az elmúlt évek kitartó lelkesedése és szorgalma meghozta a gyümölcsét az Év Bortermelője cím elnyerésével. Ez elégtétel lehet önnek és az Egri borvidéknek is, hiszen az elmúlt időszakban kevésbé pozitív hírek, cikkek jelentek meg a borvidékkel kapcsolatban.

– Egri borokat készítek, és büszke vagyok a borvidékre. Elképesztő adottságok és lehetőségek vannak itt. Nem szeretném, ha maszatos vidékké válna Eger, olyan borvidékké, amelynek nincs üzenete. Természetesen nagyon örül mindenki, hogy 2009-ben egy egri teljesítményt értékelt kiemelten a Magyar Bor Akadémia. Úgy érzem, ez nagy erőt ad és talán lendületet is a szükségszerű megújuláshoz.

– Milyen jövő, fejlődés előtt áll az Egri borvidék? Milyen fajtákra érdemes koncentrálni a régióban?

– A legfontosabb, hogy egyértelmű és felismerhető üzenetekkel szolgáljanak az egri borok a fogyasztóknak. Egyébként az egész magyar borászatra jellemző, hogy a megoldást keresve, összevissza csapongunk a különböző nemzetközi és hazai trendek között. Szerintem ahhoz, hogy a magyar bor értékelhető üzenetté váljon a világban, nagyon határozottan meg kell újulni. Természetesen ez igen összetett feladat, és sok területet érint, de én biztos vagyok benne, ahhoz, hogy borvidékeink hosszú távon fennmaradhassanak a regionalitásra, a sajátos és egyedi ízvilágra kell fektetnünk a hangsúlyt. Eger tradicionális bora a bikavér, amely többféle szőlőfajta házasításával készül. Úgy érzem, Egerben a fehérborok esetében is a házasításban lehetünk sikeresek, amelyek attól tudnak egyediek lenni, hogy olyan fajtákat is tartalmaznak jelentős súllyal, amelyek a világon nem mindenhol, azonban a Kárpát-medencében megtalálhatók. Fontos, hogy a bor stílusa igazodjon a borvidék által nyújtott klimatikus adottságokhoz és talajviszonyokhoz. Azt szeretném, ha az eredendően sok szőlőfajtával bíró borvidék összetettsége lehetőleg minden egyes egri bornál felismerhető legyen sajátos és utánozhatatlan módon. Ha ez sikerül, akkor megvan az Egri borvidék üzenete.