Ez már a harmadik világ: korgó gyomorral az iskolában
A kevésbé szerencsések otthon egyáltalán nem kapnak enni. Az iskolai menü a kormány szerint kijön 350 forintból (fotó: MH)
Ma az európai uniós tagállam Magyarországon éppúgy mindennapos, hogy gyermekek tízezrei éheznek, mint a harmadik világban. A mélyszegénységben élő gyermekekben csak az iskolai étkeztetés tartja a lelket, de az ezt biztosító önkormányzatok egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a folyamatos megszorítások miatt. Beszédes szám, hogy a csak nevében szocialista kormány naponta csupán 350 forintot szán egy gyermek tízóraijára, ebédjére és uzsonnájára. Szakemberek szerint ennyiből egyszeri étkeztetést sem lehet kigazdálkodni, nemhogy hármat. A bajban lévő gyermekeken a Hegedűs Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett Minden Gyerek Lakjon Jól Közhasznú Alapítvány próbál segíteni. Tegnap három szabolcsi településen osztottak élelmiszercsomagot, az akcióban Fábry Sándor, a népszerű humorista is segédkezett.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja