Veszélybe került a segélyek kifizetése és az önkormányzati alkalmazottak bére
A tízezres baranyai kisváros ellen hatvanmillió forintos, három hónapon túli tartozás miatt indult adósságrendezési eljárás. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az összesen 3,5 milliárdos tartozásokat maga előtt görgető, kétmilliárdos éves költségvetéssel gazdálkodó város csődbe ment. A település irányítását a kifizetések engedélyezését pénzügyi biztos veszi át.

A cégközlöny elektronikus változata szerint adósságrendezési eljárás alá vonták Szigetvár városát a határidőn túli lejárt tartozásai miatt. Az intézkedés egyben azt is jelenti, hogy kudarcba fulladt az a vállalkozás, amelyet Rodek Gyula SZDSZ-es ügyvivő alpolgármester tűzött ki maga elé, s amely szerinte Szigetvár büdzséjének konszolidálásáról szólt.
Fazekas Róbert, az önkormányzat fideszes képviselője szerint azonban az alpolgármester kényszerhelyzetbe hozta a testületet. Az volt az érzésük, ha nem támogatják Rodek javaslatát, mely szerint a szigetvári vagyonkezelőt és közüzemi cégeit egy társaságba kellene tömöríteni, az ügyvivő alpolgármester elindítja az adósságrendezési eljárást. A fideszes képviselő a Magyar Hírlapnak azt mondta, több mód is lett volna a csőd elkerülésére, mert Mohács városa és több helyi vállalkozás is felajánlotta segítségét, s az önkormányzati tárcától is kaphattak volna támogatást, s emellett Szigetvár hitelezői is hajlandók lettek volna a halasztásra. Fazekas Róbert utalt rá, hogy a város helyi adóbevételei éppen mostanság folynak be az önkormányzathoz, így ezzel a mintegy százmillió forinttal rövid idő alatt meg lehetett volna menteni a kialakult helyzetet. Ehelyett az ügyvivő alpolgármester kizárólag saját elképzelését akarta a testületre erőltetni – mondta a képviselő, aki szerint abban az esetben is talpon maradhatott volna a kisváros, ha a városi cégeket önkormányzati tulajdonban tartják.
A csődhöz a januárban tragikus hirtelenséggel elhunyt Paizs József MSZP-s polgármester, országgyűlési képviselő regnálása idején megroppant városházi többség végérvényes meggyengülése járult hozzá – véli Kapronczai Józsefné szocialista képviselő, aki Fazekas Róberthez hasonlóan azon a véleményen van, hogy a csőd bejelentése a legrosszabb, ami a várossal történhet. Úgy nyilatkozott, hogy lett volna más megoldás az adósságok rendezésére, a költségvetés konszolidálására. A szocialisták elsősorban a városi távfűtés koncesszióba adását javasolták, ám ehhez nem tudták biztosítani a képviselő-testületi többséget, pedig mintegy 150 millió forintos bevételt érhettek volna el az eljárással. Kapronczai Józsefné is úgy látja, hogy a Rodek-féle holding létrehozása, illetve el nem fogadása volt a tét, s állt az alpolgármester döntése mögött. Akárhogy is, a megindított eljárás után az önkormányzat gazdálkodását pénzügyi gondnok felügyeli, a csődbiztos rendelkezik a város bevételeiről, engedélyezi a kifizetéseket.
Fazekas Róbert hangsúlyozta, hogy az önkormányzati alkalmazottak februári bére is veszélybe kerülhet, valamint a város négyszáz segélyezettje nem juthat hozzá a havi járandóságához.
A fideszes képviselő szerint felelőtlen, megbocsáthatatlan az alpolgármester tette, hiszen – ahogy az egyik testületi ülésen Rodek Gyula kijelentette – annak társadalmi, gazdasági és szociális következményeivel is tisztában volt. Rodek Gyulát több alkalommal hívtuk telefonon, de megkereséseinkre nem reagált, így a képviselőtársai felvetéseire sem kaphattunk választ az ügyvivő alpolgármestertől.
Pénztelenség
Az év második felében nagyon sok önkormányzatnak elfogy a pénze, a bevételek csökkenése, illetve a többletfeladatok ellátása miatt – nyilatkozta lapunknak Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Az állami forráselvonás mellett a gazdasági válság is sújtja az önkormányzatokat, így adóbevételeik is csökkennek, s 250-300 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az idén a helyhatóságok. Ennek okán kötelező feladataikat fokozatosan leépítik, szélsőséges esetben akár az is lehet, hogy dolgozóiknak nem tudnak fizetést adni, vagy képtelenek számláikat kifizetni.
(PGI)
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett