Magyar Hírlap online

Az erdélyi kopó elfeledett változata

A csaknem ezeréves múltra visszatekintő magyar kutyafajta rövid lábú, zsemlesárga színű típusa nem illett a nemzetközi szabványba

Több mint egy évtizede kihaltnak nyilvánították egy csaknem ezeréves magyar kutyafajta, az erdélyi kopó zsemlesárga típusát, miközben az igen ritka változatot ma is tenyésztik országszerte. Elkötelezett hívei nemrég egyesületbe tömörültek, hogy megmentsék ezt a méltatlanul mellőzött, hungarikumnak tekinthető kutyát.



Már a 13. században felbukkan írásos emlékeinkben, majd nem sokkal később a korabeli festményeken is az erdélyi kopó zsemlesárga típusa. Ehhez képest egy ezredfordulón született leírásban hivatalosan is megfeledkeztek róla. Pedig aki követte a megelőző évek hazai kutyakiállításait, az láthatott fajtagyőztes példányt is. Az illetékeseknek hallaniuk kellett volna arról is, hogy a kilencvenes évek derekán kezdeményezés indult az igen ritka kutyatípus visszatenyésztésére. Ma is több tucat egyed található belőlük hazánkban, s tavaly a zsemlesárga változat szerelmesei létrehozták saját egyesületüket. Hívei hungarikumnak tekintik a sokak által ismert sötét színű változatnál némileg alacsonyabb zsemleszínű kutyust, s szerintük most van az utolsó lehetőség arra, hogy ezt a típust megmentsék.

Csaknem húsz éve foglalkozik erdélyi kopókkal Mikó Diána szobrászművész. „Magam is tenyésztettem az állatot, és utánajártam történelmének. Tény, hogy a zsemleszínű egyedek előfordulása igen ritka, a sötét és a világos típus azonban nagyjából egyidős. Lelkes kutatók és tenyésztők kivívták, hogy a zsemlesárga benne maradjon a fajtaleírásban, mint az erdélyi kopó egy válfaja. Az ezredfordulón azonban mégis kivették onnan, pedig az országban ma is fellelhető jó néhány egyed. Mi nem szeretnénk senkit felelősségre vonni azért, hogy megfeledkezett erről a nemzeti kincsünkről, az a célunk, hogy megmentsük őket ” – mondta Mikó.

Szerinte pusztán adminisztratív okok, vagy a tudatlanság vezethetett oda, hogy a hivatalos nyilvántartásból törölték a zsemlesárga változatot. Az Erdélyi Kopó Fajtaklub ahelyett, hogy önállósította volna ezt a típust, a tenyésztők megkérdezése nélkül lemondott róluk. A zsemlesárga erdélyi kopó eltökélt hívei már nem is csak színváltozatként, hanem a tizedik elismert magyar fajtaként látnák szívesen ezt a kutyát.

A fajtaklub vezetőségi tagja, Gacsályi Anna cáfolta, hogy a szervezet döntése miatt került volna ki a kutya a hivatalos fajtaleírásból. „A nemzetközi kinológiai szervezet a Fédération Cynologique Internationale (FCI) az akkori szabványmódosítás miatt úgy határozott, egy fajtán belül nem lehet ekkora eltérés. Önálló típust pedig csak megfelelő számú egyed mellet lehetett volna létrehozni” – mondta.

 

---

Mátyás király udvarában is otthon voltak

 

Az erdélyi kopó zsemlesárga típusának ősei egykor a honfoglaló magyarokat kísérő, és a Kárpát-medencében már honos kopófajtákból származnak. Önálló hajtókutyák voltak, falkavadászatokon nemigen használták őket. Megkülönböztetett szerepükre utal, hogy a XIV. századi Képes Krónikák miniatúráin a ló, a turul, a szarvas és a medve mellett is megjelennek. A középkorban már a főúri udvarok kedvelt vadászkutyáinak számítottak. A nemesek rendszerint kopóval indultak vadászatra, s ezért a majorokban, uradalmi birtokokon, királyi udvarokban igen magas fokon űzték tenyésztésüket. Ismert, hogy Mátyás király, sőt a Rákóczi és Zrínyi család is tartotta ezt a kutyafajtát. A fekete színű magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt különösen nagy becsben tartották: régi udvarházak reprezentatív állatai voltak, egy-egy kiváló kopóért akár egy jó csikót is megadtak. A változatos terepviszonyok miatt az erdélyi kopónak két típusa fejlődött ki: a hosszú lábúval erdei terepen nagyvadakra – régebben bölényre, majd medvére, vaddisznóra, hiúz­ra –, a rövid lábúval fedett területeken apróvadra – rókára, nyúlra –, míg sziklás terepen zergére vadásztak. Mind a sötét, mind a zsemlesárga változat első írásos említése az 1200-as évekből való. Kétszáz évvel később az Árva várában található freskókon agarakkal együtt ábrázolják őket. A két színváltozat mindenütt együtt szerepel. Az első fényképeken is megjelennek a kopók, egy harmincas évekbeli felvidéki képen az elejtett disznó mögött fekszenek a kutyák. Amikor itthon „keresztet vetettek” a rövid lábú kopóváltoztra, egy lengyel vadászati szaklap külön cikket szentelt nekik, s az Olasz Kopó klub is önálló fajtaként, a hosszú lábú párjával azonos szám alatt tartja nyilván.

---

Ez lenne a tizedik magyar kutyafajta

Mikó Diána, az Erdélyi Kopó Egyesület egyik alapítója szerint a zsemlesárga kopóból mindössze ötven lehet a tenyésztőknél, ezért ha most nem karolják fel a típust, végleg kihalhat. „Abban bízunk, hogy meg tudjuk fordítani a folyamatot, hiszen a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) felkérte a kutyatenyésztőket, hogy mutassák be az ősi magyar fajtát. A tízéves mellőzöttség ellenére szombaton előálltak a kutyáikkal, és remény van arra, hogy hamarosan visszatenyésztik őket” – jelentette ki. A kutyatípus újbóli felfedezését illetően optimista volt Korózs András, a MEOE elnöke. Lapunknak elmondta, ha mindössze öt, a fajtajelleget magáénak tudó kutyát lát, hivatalosan is felvállalja a létezésüket. „Hivatalosan száz egyed megléte kéne ahhoz, hogy bejegyezhessük a standard leírásba őket. Folyamatosan engedek ebből a számból, mert eddig sohasem sikerült a tenyésztőknek a meghatározott számú kutyát bemutatniuk. Attól tartok, hogy az állatnak csupán egyedei vannak, populációja nincs. Ha bebizonyosodik, hogy létezik még a típus, akkor valóban ez lehet a tizedik magyar kutyafajtánk” – mondta.