2010-03-13
A fák magasában
– Hohó, én tüzér! – szólt hevesen egy idős férfi, látva, hogy Petőfi szobrát fotózzuk. Érdekes, de jól ejtette az „ü” hangot, egy lengyelnél ez nyelvi bravúrnak számít. Az öreg épp a galambokat etette Tarnow városka parkjában. Néhány szó, s el is merültünk a történelemben, ahogy ez kötelező, ha lengyel és magyar találkozik. (Nemrég egy Krzysztof Varga nevű író, a Turulpörkölt című kötet szerzője próbált nagyon hatásvadász lenni azzal, hogy kijelentette egy interjúban: semmivé foszlott a két nép barátsága. Ez ma nagy divat, baloldaliak különösen díjazzák, mivel irtóznak a lengyel politikai gyakorlattól és Lengyelország példájától. A baloldal utálkozik, de hát tehet-e valamit a porszem a történelem hatalma ellen?)
A bácsikával a második világháborúnál s a befogadott lengyel „hadifoglyoknál” kezdtük, innen pergett a film visszafelé.
Kovács István költő és történész Egy a lengyel a magyarral című legutóbbi esszékötete az 1848–49-es szabadságharc ismeretlen lengyel hőseit mutatja be. Arcok, sorsok a négyezer főt számláló lengyel légióból, amely a honvédsereg oldalán vérzett. A szerző megállapítja, még több száz lengyel harcolt a rendes honvéd csapatokban, magyarokkal elvegyülve. Felvillan a könyvben egy egészen különleges sors, a tizenkilenc éves Ksawery Kolodziejski sorsa. Ő követett el merényletet Bem ellen 1948 novemberében. Bejutott Bem szobájába a pesti István Herceg fogadóban. Amikor ott állt szemben a tábornokkal, pisztolyt rántott, és közelről halántékon lőtte. Szerencsére Bemet csak könnyebben sebesítette meg a golyó. Nem a császár, de még csak nem is a cár küldte Kolodziejskit. Kovács István esszéje szerint a fiatalember ahhoz a Lengyel Demokrata Társaság nevű politikai mozgalomhoz tartozott, amely nemcsak a lengyel szabadságért akart fegyvert ragadni, de sürgette a jobbágyfelszabadítást, sőt szeretett volna leszámolni a lengyel arisztokráciával. A Kolodziejskihez hasonló önkéntesek voltak a lengyel légió megalakításának leglelkesebb hívei, úgy gondolták, ha végeznek magyar földön az osztrákokkal, akkor mindjárt meg is indulhat légiójuk Északra, Lengyelhon felé. Zárt kötelékben.
A nemesi származású Bem viszont ekkor egy nyugati lengyel emigráns arisztokrata mozgalomhoz, a Hotel Lamberthez húzott. Nem a harctól ijedt meg, hisz nem sokkal előbb meg is sebesült Bécs barikádjain, hanem a politikai megoldásban látta Lengyelország felszabadításának esélyét. Ellenezte is a magyar földön felállítandó légiót, mint önálló csapattestet, melynek már a puszta léte is belezavarhat egy kibontakozó politikai manőverbe. Szerette volna, ha elkeverik a lengyel katonákat a magyar honvédek között.
A merénylő Kolodziejskit egyévnyi börtönre ítélték. Fiatal kora, szabadságvágya, forradalmi hevülete szólt mellette a bíróságon. Bem lelkében azért elindult valami: a merénylet után mégis megkezdte a légió felépítésének szakszerű tervét. Kolodziejski a pesti Rókus kórházban raboskodott, egy irodából átalakított cellában. Egy hajnalon a becsempészett fűrészdarabbal elfűrészelte az ablak vastag rácsát. Megszökött, de nem futott messzire. Csak a már megszületett lengyel légióig, hogy elvegyülhessen a soraiban.
Kovács István könyvéből is kiderül, nem lehetett csak úgy eloltani a lengyelek szabadságvágyát. Bemet, a képzett katonát sokan afféle világcsavargónak képzelik. Szó sincs róla. Mint sok lengyel, csak azért harcolt idegen háborúkban, mert azok Lengyelország zsarnokait, a császárt vagy a cárt gyengítették. Hitték, így végül tárgyalásra lehet kényszeríteni a meggyengült császárt vagy a cárt.
A magyar szabadságharc után Bem törökországi emigrációjában felvette a muzulmán hitet, hogy a török hadsereg tábornoka lehessen. Neve lett pedig: Murad Tevfik pasa. A török udvar Oroszország ősi ellensége volt, a cár épp támadással fenyegetett, ha a porta nem adja ki a szabadságharc menekültjeit. Bem készülődött, hitte, nagy háború lesz ebből. Ám a harc elmaradt, ő pedig meghalt 1850-ben. Testét 1929-ben hazavitték és eltemették. Az egyházi rend szerint muzulmán hitű ember nem kerülhetett lengyel földbe – így Bem teste magas oszlopokon álló szarkofágban nyugszik szülővárosának, Tarnow parkjának tava fölött. Egy szintben a fák koronájával. Magasan a víztükör fölött…
Sinkovics Ferenc
Kapcsolódó anyagok